Felpörgött a jövő évi országgyűlési választásra történő mozgósítás, már nemcsak Magyarországon, de határaikon túl is. Túrós Loránd Szatmár megyei szenátor bejelentette, a szatmáriak érdeklődése továbbra is nagy, sőt, egyre nagyobb a magyar állampolgárság megszerzése iránt. Elmondása szerint idén közel 800 ember kérelme érkezett a megyéből és ez csak egyetlen megye – és onnan egy falunyi új szavazó, egy év alatt.
Tovább olvasomCímke: románia
Bár a propagandisták már ukrán aknamunkának állították be a tüzet, a MOL kijelentette, külső körülmény fel sem merült
Tízen tízféleképpen adtak hírt, illetve lebegtettek különböző titkosszolgálati szálakat a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűzeset miatt és azonnal összekötötték a szinte ugyanakkor bekövetkezett romániai robbanással. A MOL azonban most kerek-perec közölte, hogy szó sincs külső körülményről és nálunk nem volt robbanás, csak erős tűz.
Tovább olvasomMinimalista, de nagyon olcsó – a nagyváradi MERE áruházláncba Szabolcsból is sokan járnak
Egyre több magyar állampolgár veszi célkeresztjébe a román határ mentén található multik üzleteit. Olyannyira bejött a magyaroknak a bevásárlóturizmus, hogy élelmes román vállalkozások már szervezett kisbuszos utakat indítanak.
Tovább olvasomMegszűnt a kontroll, szabad az átjárás a magyar-román határon
Románia schengeni övezethez csatlakozásának alkalmából az átkelőhelyeken szilvesztereztek a magyar és a román határőrség tagjai, így volt ez a csengersimai határátkelőnél is.
Tovább olvasomOlcsóbbak a magyar termékek Romániában, egyre többen járnak a határ túloldalára vásárolni
Az élelmiszereket sújtó, Európában a legmagasabbnak számító 27 százalékos ÁFA, és a multikra kirótt különadók oda vezettek, hogy az utóbbi hónapokban abszurd dolgokat vehettek észre az élelmes magyar fogyasztók: a legtöbb Magyarországon gyártott termék a határ túlsó oldalán, Romániában olcsóbban szerezhető be, mint idehaza. Nem is kicsivel, a különbség gyakran eléri a 30-40 százalékot is.
Tovább olvasomHihetetlenül nagyot robbant egy üzemanyagtöltő állomás – videó
Az eddigi információk szerint engedély nélkül működött és a biztonsági előírásokat a legkisebb mértékben sem tartották be. Ennek eredménye lett a szomszédban történt hatalmas robbanás.
Tovább olvasomA cianidszennyezésre emlékezett Szolnok
2000. január 30-án késő este a Nagybánya melletti Zazár település közelében átszakadt egy cianid- és nehézfémtartalmú szennyvízzel teli zagytározó gátja. A 25 méteren átszakadt gáton keresztül 100–120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult ki előbb a földekre, onnan a Zazar és a Lápos folyóba, majd a Szamosba, a Tisza mellékfolyójába került, innen pedig a Tiszába. A szennyezés több ország területét érintő környezeti katasztrófa volt. A halálosan mérgező hatású anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, így hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek,…
Tovább olvasomEgy egész birkanyáj masírozott az autópályán – videó
Összesen 2000 euró bírságot kellett fizetnie három román pásztornak, akik Konstanca megyében felhajtották a rájuk bízott juhnyájat a Cernavoda-i Duna-hídra a Bukarest-Konstanca autópályán. A kiérkező rendőrök azt próbálták elérni, hogy a juhok egy sávba vonuljanak, így a másikba ha lassan is, de haladhasson az autóforgalom. Az esetről videó is készült: Nem ez al eslő hasonló eset, két évvel ezelőtt szamarak és juhok százai akadályozták a forgalmat a romániai A2-es autópályán, mivel egy pásztor az autópálya Duna-hídján terelte át nyáját. Akkor az 50 éves Konstanca megyei férfit az állatok autópályára tereléséért…
Tovább olvasomEz aztán a siker: kijárnak a magyarok Romániába az innen odaimportált magyar lisztért
Igen, azért, mert ott lehet kapni, itthon pedig nem. A magyar cégek nem szállítanak eleget a magyar boltokba, mert itt csak lenyomott áron, veszteséggel tudják eladni. Tíz kilométerrel odébb, Romániában pedig korlátozás nélkül, teljesen biztosan megkaphatjuk a Magyarországról importált lisztet és cukrot. Téboly. Nem csak vásárolni, de dolgozni is egyre több magyar jár át Romániába Magyarországról – derül ki az RTL Híradó riportjából. A kacifántos helyzetről a román Pro tévé készített összeállítást, melyben egy boltos arról beszélt, azt a lisztet adják el a magyaroknak, amit Magyarországról importálnak. Egyre több magyar dolgozni is átjár, például…
Tovább olvasomRomániában szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel a határ menti folyókon
Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra. A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán – mondta el szerdán az Agerpresnek Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője.Az igazgató szerint a vízügyi hatóság 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szerzett e célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni. Már Nagyvárad fölött is alkalmaznak hasonlót, mely nagy mennyiségű hulladékot gyűjt össze – mondta. Az újabb berendezések…
Tovább olvasom