Magyar Péter szerint a javaslatuknak köszönhetően a kormány ÁFA csökkentésre készül

Hosszú évek óta Magyarországon a legmagasabb az ÁFA az Európai Unió országai közül. Részben ennek is köszönhető, hogy az élelmiszerek ára már elérte az uniós átlagot (sajnos a fizetések meg sem közelítik azt – a szerk.). Magyar Péter most arról ír, hogy a kormányra nehezedő nyomás miatt, az ÁFA csökkentésére vonatkozó javaslatukat elfogadhatják.

Tovább olvasom

Magyar Péter keményen elszámoltatna – nem a kishalakra vadászna, hanem a milliárdosokra

Rengetegen ígérgették már az elmúlt két és fél évtizedben az elszámoltatást, de úgy tűnik, Magyar Péter az, aki eddig a legkomolyabban gondolna. Seregnyi embert vonna kérdőre, azonnal megszüntetné az állami és kormányzati szervezetek maffiaszerű működését.

Tovább olvasom

Magyar Péter újévi beszédet intézett Magyarország polgáraihoz, amelyben előrehozott választásokat követelt

A Tisza Párt elnöke jóelőre jelezte, hogy január elsején, a Himnuszt követően, “az államfői sávban” beszédet mond saját közösségi felületein, miután a jelenlegi köztársasági elnök a hagyományokat követve nem szólalt meg 2025 első pillanataiban a köztévén. Magyar Péter legfontosabb mondanivalója az volt, hozzák előre a választás napját a lehető legkorábbi időpontra, hogy ne fecséreljen az ország több időt feleslegesen, mert a népnek nincs több ideje és „a magyar embereknek már nincs hova hátrálnia”. A politikus emellett országjárása állomásaira személyes üzeneteket is küldött. Orbán Viktornak is üzent, a fejére olvasta a NER…

Tovább olvasom

Hatalmasat ment Magyar Péter karácsonyi posztja

Bár állításával ellentétben nem a valaha volt legnépszerűbb hazai Facebook-posztot tette közzé Magyar Péter, azért karácsonykor is tarolt – a december 24-ei posztjára, amelyen a két fiával látható, jelen állás szerint 154 ezer reakció érkezett. De nem kizárólag az online tér megnyerése az egyetlen ünnepi ajándék a politikusnak, hiszen a Publicus frissen megosztott felméréséből az derül ki, hogy a Tisza tovább növelte előnyét a Fidesszel szemben.

Tovább olvasom

Hazafias slim-fit diktálja a trendet – Magyar Péter fokozza a tempót

Az elmúlt tizennégy évben a magyar ellenzéknek nem sikerült olyan politikust felmutatnia, aki egyszerre szippantotta volna el a Fidesz–KDNP és az ellenzék szavazóbázisát. Magyar Péter politikusi karrierje tíz hónapja ível felfelé, sőt, egyre fokozza a tempót, mintha az előrehozott választás lehetőségével is számolna. 

Tovább olvasom