Kecskeméten nem létező egyesületet támogatnak a képviselők, míg Hajdúböszörmény szegregátumában se közvilágítás, se vezetékes víz nem áll a helyiek rendelkezésére. Szolnokot elkerülte a szerencse, Eger pedig a csőd szélén áll. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a vidéki független sajtó heti médiaajánlója.
Tovább olvasomKategória: Megyei hírek
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei
Fekete humorral mutatott rá az egészségügyi válságra Magyar Péter Nyírbátorban
Október 16-án, a 80 nap alatt Magyarország körül rendezvénysorozat keretében Csenger után Nyírbátorba érkezett Magyar Péter. Rögtön az első percekben a körzet országgyűlési képviselőjét és feleségét ostorozta. Felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy Simon Miklós és felesége – véleménye szerint – a közösségi médiában hazudozik. Hozzátette, hogy a Simon család és közvetlen környezete több pozíciót birtokol, uradalmat építve ki a közeli Nyírbogáton. A Tisza Párt elnöke hosszasan sorolta azokat az intézkedéseket, amelyek negatívan érintették a térség lakosságát. Kijelentette, hogy jövőre lejár a mentelmi joguk a jelenleg regnáló politikusoknak, és a TISZA-kormány megalakulása…
Tovább olvasomA Fidesz ismét riogat: legújabb témájuk, hogy szerintük a Tisza visszaállítaná a sorkatonaságot
Ezt Ruszin-Szendi Romulusz egyik nyilatkozatából szűrték le, de valószínűleg mondani sem kell, hogy a Tisza Párt mellett felsorakozó egykori vezérkari főnök egyáltalán nem mondott ilyet. Sőt, jobb ha tudjuk, ebben a pillanatban is bármikor visszaállítható a sorkatonaság, mivel Orbánék hosszú évek óta háborús vészhelyzetben tartják az országot.
Tovább olvasomVáltozás a zártkerti ingatlanok szabályozásában, nem épül a miskolci barlangfürdő
Egerben Lázár bejelentései ütköznek a valósággal, Debrecenben a lakosság nyomon követheti a levegőszennyezést, Pécsen pedig Magyar Péter kritizálta a helyi korrupciót. Kecskeméten nem hagyják magukat átverni a helyiek, míg Miskolc turizmusa megkapta a kegyelemdöfést. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független vidéki lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasomMegnyílhat az út a zártkerti ingatlanok átminősítése előtt
2025. június 17-én az Országgyűlés elfogadta a „Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról” szóló törvényt, amely komoly változást hoz a zártkerti ingatlanok tulajdonosainak életében. Ez első hallásra talán száraz jogszabályi módosításnak tűnik, de a valóságban sok vidéki és nyaralóövezetben élő ember számára óriási könnyebbséget jelenthet. Köztük a Szabolcs megyei embereknek is, hiszen rengetegen élnek zártkerti ingatlanokban. A legfrissebb statisztikák szerint, a térség lakóingatlanjainak a száma 218 ezer, ebből 3270 darab található zártkertben, az érintettek száma elérheti a 10 ezer főt.
Tovább olvasomEltévedt a Tokaj InterCity, egyórás késésbe került a kis malőr
A probléma még pénteken történt, ám erről a Mávinform FB-oldala említést sem tesz. A „kör-IC” véletlenül Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely felé indult. A rossz nyelvek szerint azért, hogy Bodrogkeresztúron megtekinthessük Várkonyi Andrea díszpolgári címének átadását.
Tovább olvasomKitiltott szabolcsi kommentelő; gyilkos propaganda és elhallgattatott ellenzék – válogatás a vidéki független sajtó legérdekesebb cikkeiből
Kecskeméten furcsa játékszabályokkal sakkozik a közgyűlés, Szolnokon betette a kaput a temető-mutyi, Debrecenben pedig Ukrajna budapesti nagykövete fogalmazott meg háborús tanulságokat. Miskolc városvezetése hiába dörgölőzik a kormányhoz, míg Hódmezővásárhelyen kitart a gyász és a felháborodás. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasomÉvek küzdelme hozott eredményt: elindult az új buszjárat Tiszavasváriban
Több éves harc, civil beadványok, jogvédők fellépése és egy alapos ombudsmani vizsgálat után végre elindult a helyi buszközlekedés Tiszavasváriban. A bűdi városrész gyerekei mostantól nem kénytelenek naponta több kilométert gyalogolni az iskolába – egy olyan küzdelem végére tett pontot ez a fejlemény, amely a roma közösség kitartását és a civil szervezetek hatékony együttműködését egyaránt példázza.
Tovább olvasom„Nem hagyom szó nélkül a propaganda hazugságait” – Kovács Attila története
„Az igazságérzetem magas fokú, harcolok a propaganda ellen”, fogalmazta meg ars poeticáját Kovács Attila, aki Kisvárdán született, és családjában szinte hagyomány a vasutas életpálya. Felmenői is a vasútnál dolgoztak, egyedül az édesanyja nem, aki pedagógus, ő maga pedig 1988 óta áll a vasúttársaság alkalmazásában. Záhonyi és ópályi szálon kötődik a megyéhez, és a maga módján próbálja felvenni a küzdelmet a közéletben tapasztalt igazságtalanságokkal szemben.
Tovább olvasomTragédia: egy éve mondták ki a boldogító igent, most életét vesztette a szabolcsi férj egy balesetben
Így ér véget két Szabolcs megyei fiatal álma. A képeket látva nem szabad csodálkoznunk azon, hogy ezt, a szomszéd megyében történt balesetet a személyautóban ülve nem lehetett túlélni. Személyes tragédia is van karambol mögött.
Tovább olvasom