Ungár Péter szerint elég lenne három ellenzéki párt

Az LMP-társelnök egyúttal kicsit Donáth Annáéknak is odaszúrt. Ungár Péter a HVG-nek adott interjúban arról beszélt többek között, hogy szerinte teljességgel értelmetlen ennyi ellenzéki pártot fenntartani, arra meg végképp nincs szükség, hogy legyen a parlamentben még két-három olyan párt, amelyik ugyanazt kommunikálja, mint a Demokratikus Koalíció. Szerinte egy baloldali (DK) egy liberális (Momentum) és egy zöldpártra (LMP) biztos, hogy szükség van. Az LMP társelnöke beszélt a Momentum nemrég indult plakátkampányáról is: “Teljesen hülyének nézi a választókat, aki azt ígéri nekik, hogy majd Donáth Anna – vagy bármelyik ellenzéki politikus – véget vet…

Tovább olvasom

A hivatalban lévő polgármestereket támogatja az MSZP, ahol pedig nincs megállapodás, előválasztás kell

Jövőre egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választást, köszönhetően a Fidesz tavalyi törménymódosítása miatt, így egyelőre nem tudni, az ellenzéki pártok milyen felállásban vágnak neki a kampánynak. Mindenesetre az MSZP társelnökei most arról beszéltek, hogy az önkormányzati választások esetében, ahol nincs megállapodás, továbbra is az előválasztást tartják a megfelelő megoldásnak. „Akik már hivatalban vannak, azokat továbbra is támogatja az MSZP” – tette hozzá Komjáthi Imre. Öt polgármester-jelöltjét már tavaly év végén megnevezte a szocialista párt: Márton Rolandot Székesfehérváron, Csige Tamást Hajdúdorogon, Csizmadia Ferencet Budapest XVI. kerületében, Lukoczki Károlyt a…

Tovább olvasom

Megszűnt a fideszes támogatott oldala, a Fidesz részéről senki sem gratulált a győztesnek

Jelentős fölénnyel nyerte meg a Fidesz által kierőszakolt jászberényi időközi önkormányzati választást Budai Lóránt. A Közösen Jászberényért Egyesület által delegált polgármester kétharmaddal verte meg a Fidesz által is támogatott független Besenyi Orsolyát. További csapás a helyi Fideszre, hogy egyetlen jelöltjük sem jutott be egyéniként az önkormányzati képviselő-testületbe, így ott a KJE 11-4 arányban, vagyis biztos fölényben dönthet helyi ügyekről. A Holdról is látszó nagy győzelem úgy tűnik, nem is tetszik a Fidesznek. Besenyi Orsolya polgármesterjelölt Facebook-oldalát a választás estétjén azonnal lelőtték, vagyis törölték, Erről már tegnap beszámoltunk. Így aztán nem…

Tovább olvasom

Kőröstetétlen is választott magának polgármestert

A jászberényi választás árnyékában Kőröstetétlenen is polgármester-választást tartottak vasárnap. Itt korántsem volt olyan nagy tétje a választásnak, mint a Jászság fővárosában, nem az dőlt el, hogy a Fidesz visszaveszi-e a jászok erős várát, hiszen mind a négy jelölt függetlenként indult. A polgármesteri széket Pásztor Roland szerezte meg, miután a szavazatok 60 százalékát kapta. Így egy évig még ő lesz a polgármester a településen, hiszen 2024-ben újra választás lesz. A szavazást azért kellett kiírni, mert az előző polgármester elhalálozott.

Tovább olvasom

Fideszesek zaklathatják a jászberényieket

Javában zajlik a jászberényi időközi választás. Eddig különösen kirívó rendellenességről nincs információnk, azt azonban több lakos is szóvá tette közösségi felületeken, hogy fideszesek zaklatják őket. Becsengetnek hozzájuk, és megkérdezik, volt-e már szavazni. Ha volt, megkérdezik, hogy támogatta-e a fideszes jelöltet, Besenyi Orsolyát. Ha nem volt, azt is rögzítik. Volt, aki megkérdezte, kinek a nevében csinálják ezt, azt felelték, nem a Fidesz nevében vannak, viszont a Fidesz egyik helyi embere küldte őket. Arról nincs tudomásunk, hogy a “másik oldal” részéről hasonló előfordult volna. Budai Lóránt egyébként már leadta szavazatát, nagy médiaérdeklődés…

Tovább olvasom

Ígéretek és vágyak vannak, de vajon lesz-e rá pénz és ember Jászberényben?

Növelni fogjuk a biztonságérzetet városunkban, ezt ígéri Besenyi Orsolya, a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt Jászberényben arra az esetre, ha ő lesz a polgármester. Bizakodó hozzáállás, kérdés, hogyan lehet ezeket meg is valósítani! Mint írta, megszervezik a polgárőrséget, modern kamerarendszert építenek ki 24 órás figyelőszolgálattal, illetve megerősítik a közterület-felügyeletet. Szép álmok, mondhatnánk, csak az a kérdés, hogy honnan lesz erre pénz és ember? A polgárőrség önszerveződés, toborozni persze lehet tagokat, de ahhoz valakinek, valakiknek el kell kezdeni a megalakítást. Ehhez eddig sem volt vállalkozó kedvű ember Berényben, nem tudni, hogyan lesz…

Tovább olvasom

Vasárnap választ a behódolás és a függetlenség között Jászberény

Lóránt napján, azaz holnap, vasárnap időközi önkormányzati választás lesz a Jászság fővárosában. A választás tétje nagy: eldőlhet, hogy Pócs János országgyűlési képviselő veszi át a hatalmat a város felett vagy marad annak, ami nagyon sok jászt jellemez: büszke és független, amit az önmegváltással is bizonyítottak már egyszer. Négyen küzdenek meg a polgármesteri címért, akik közül két jelöltnek van nagy esélye nyerni. Budai Lórántnak, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltjének, jelenlegi polgármesternek, illetve a magát függetlennek valló, de a Fidesz politikusai és médiája által nyíltan támogatott Besenyi Orsolyának, a helyi kórház orvosának, Pócs…

Tovább olvasom

Egész Jászberény lázban ég, Orbánt is várják

Vasárnap eldől, megérte-e az orbánista jobboldalnak felforgatnia Jászberény életét, és előrehozott választásokat kicsikarnia, vagy marad a gyűlölt ellenség, Budai Lóránt a polgármester. A varázskalapból hireten előhúzott, függetlennek álcázott, Fidesz által totálisan megtámogatott jelöltet, Besenyi Orsolyát természetesen kézről kézre adták a fideszes politikus nagyságok, Gulyás Gergelytől Varga Mihályig, de beszállt a támogatók körébe a nemzet egyik csalogánya, Fásy Ádám is, és persze a TV2-sem maradt ki a népszerűsíteni hivatott felületekből. Ezzel szemben Budai Lórántnak, a jelenlegi polgármesternek, jelöltként nemigen jutott ki a napfényből, sőt. A minap a kormánypárti média pribékjei vetették rá magukat,…

Tovább olvasom

Két fekete macskán múlik Jászberény sorsa?

Hiába biztosította támogatásáról jelentős fideszes politikusok hada Gulyás Gergelytől Varga Juditig a Fidesz által segített Besenyi Orsolyát Jászberényben, a  magát függetlennek valló polgármesterjelölt azt reméli, két fekete macska meghozza számára a sikert, és polgármesterré választják január 15-én az időközi választáson. A jelölt Porteleken járt, ahol két fekete cicába botlott. Azt írta ennek kapcsán: “Bízom benne, hogy a két porteleki fekete cica január 15-én számomra szerencsét, Jászberény számára pedig új lendületet hozhat.” Hát, ha a Jászság fővárosának, a megye második legerősebb gazdaságával rendelkező városának két fekete macskán múlik a jobb sorsa, akkor bizony…

Tovább olvasom

Új párttal készül a 2024-es EP-választásra Márki-Zay Péter

Eközben az ugyanazon a napon esedékes önkormányzati választáson pedig újrázna a hódmezővásárhelyi polgármester. Az európai parlamenti választásokon egy új párttal fog indulni Márki-Zay Péter – jelentette be az összefogott ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje az Indexnek adott interjújában. A politikus részleteket egyelőre nem árult el, csupán annyit volt hajlandó elárulni, hogy az Európai Néppárttal szeretnének szorosabban együttműködni. Márki-Zay arról is beszélt, hogy az őt korábban politikai hullának nevező (“köszönöm, jól vagyok” – reflektált erre) Lázár János mindent megtesz azért, hogy őt eltávolítsa a közéletből és a hódmezővásárhelyi polgármesteri székből, de nem adja fel: mindent…

Tovább olvasom