Nem is olyan régen még úgy nézett ki egy szabolcsi falusi rangadó, hogy a fél falu a pálya mellett állt. Ment a zsíros kenyér, köpködték a szotyit, az oldalvonal mellett pedig ugyanúgy ott volt a vállalkozó, mint a targoncás vagy a TSZ-ből nyugdíjba ment öreg drukker. Ma pedig ott tartunk, hogy a megyei II. osztály egyik csoportjában kilenc aktív csapat maradt.
Ez már nem egyszerű hullámvölgy, hanem egy hosszabb ideje tartó leépülés.
A 2025/26-os szezon számai elég kemény képet mutatnak. A megyei I. osztályban 15 csapat szerepel, a megye II. első és második csoportjában 11-11, míg a harmadik csoport gyakorlatilag kilenc aktív csapatra olvadt. Közben a megye III-ban sem sokkal jobb a helyzet. Nyugaton 12 aktív egyesület maradt, a Közép csoportban 13, miután a Gégény FC kizárásra került, keleten pedig 11 aktív résztvevő szerepel.
A jelenlegi rendszer egy része sokszor már inkább próbál úgy kinézni, mint a régi megyei futball, csak közben elfogyott mögüle az emberanyag.
Pedig Szabolcsban a futballnak egészen más világa volt. Az 1980-as évek környékén a megyei rendszer becslések szerint sokszor 160 felnőtt nagypályás csapattal működött, és ebben még nincsenek benne az ificsapatok vagy a járási sorozatok. Sok faluban nem az volt a kérdés, lesz-e csapat, hanem az, hogy melyik játékos melyik klubhoz igazol át.
A korabeli Kelet-Magyarország sportrovatai hétfőnként tele voltak megyei és NB III-as tudósításokkal. A nézőszámok pedig ma már szinte hihetetlennek tűnnek. 1980 őszén egy záhonyi rangadón közel ezer nézőről írt a Kelet-Magyarország, akkoriban pedig teljesen természetes volt, hogy egy-egy erősebb megyei vagy NB III-as mérkőzésre 800-1000 ember is kilátogatott Szabolcsban.
1987-ben például egy Tuzsér környéki rangadó már napokkal a kezdés előtt beszédtéma volt a környező településeken. Nem csak maga a meccs számított, hanem az egész vasárnap. Előmeccs, büfé, hangosbemondó, fél falu a pálya mellett. A kilencvenes években pedig Demecserben vagy Kemecsén is előfordult, hogy egy-egy fontosabb rangadón úgy álltak az emberek a partvonal mellett, hogy alig lehetett odaférni a korláthoz.
A Tuzsér SE hazai mérkőzései a kilencvenes években már nem egyszer ezres nagyságrendű közönséget mozgattak meg. A klub akkoriban NB II-es szintig jutott, és a környező településekről is jártak át meccsre. Ma pedig sok helyen már egy teljes megye II-es forduló nem mozgat meg annyi embert, mint akkoriban egyetlen erősebb vasárnapi rangadó.
Ma már furcsán hangzik, de volt idő, amikor a Nyírbátori FC az NB III egyik legerősebb csapatának számított, az Ibrány SE stabil NB-s klub volt, Demecserben vagy Kemecsén pedig külön készültek a környező falvak a hétvégi meccsekre.
Mostanra ezek közül több klub teljesen más szinten mozog. Van, amelyik visszacsúszott megyei szintre, van, amelyik elvesztette a korábbi hátterét, és olyan egyesület is akad, amely gyakorlatilag eltűnt a régi önmagához képest.
És közben maga a vidék is megváltozott.
Régen egy jó megyei focista helyben dolgozott a TSZ-ben, a gyárban, a vasútnál vagy valamelyik állami vállalatnál. Most pedig Debrecenbe jár dolgozni, külföldön van, vagy hétvégén is műszakozik.
„Sokan nem látják, milyen lett ma a megyei foci háttere. Én például négy műszakban dolgozom egy szemüveglencséket gyártó üzemben Mátészalka környékén. Egy éjszakás műszak után nehéz fejben focira hangolódni, főleg ha még túlóra is van. Ha pedig délutános vagyok, nem mondhatom azt a végtelenségig, hogy bocsánat, meccsem van. A megélhetés az első” – mondta lapunknak egy megyei szinten futballozó játékos.
Volt olyan csapat a szezonban, ahol péntek este még azt sem tudták, lesz-e cserekapus vasárnapra. Egy másik klubnál mezőnyjátékos húzott kesztyűt, mert a kapus munkába ment külföldre. Nem véletlen, hogy egyre több helyen ugyanaz történik: szombaton még telefonálgatnak, meglesz-e a kezdőcsapat másnapra.
„A legtöbb faluban már nem az a kérdés, hogy feljutunk-e, hanem hogy életben marad-e a klub” – fogalmazott egy régóta a megyei futballban dolgozó sportszervező.
Mert egy megyei klub működtetése ma már messze nem abból áll, hogy levágják a füvet és kimossák a mezt. Sportorvos kell, adminisztráció kell, utánpótlás kell, utazás kell, játékvezetői díj kell, és meg kell felelni az MLSZ előírásainak is. Sok helyen már a pályakarbantartás is gondot okoz. Van település, ahol a füvet sem tudják már levágni, máshol a locsolásra sincs pénz nyáron, és ezekből a helyekből már nem egy vagy kettő van a megyében.
Persze könnyű lenne kizárólag az MLSZ-re mutogatni, de a helyzet ennél mélyebb. Ez már nem csak sportkérdés. Benne van az elvándorlás, a pénzhiány és az is, ahogy megváltozott a vidéki élet.
Mégis van az egészben valami szomorú. Mert Szabolcsban a vasárnapi foci nem csak sport volt. Hanem közösségi esemény. Ott találkozott a falu. Ott beszélték meg a hetet. Ott volt együtt a vállalkozó, a targoncás, a tanár és a közmunkás.
Negyven éve Szabolcsban az volt a kérdés, ki jut fel. Ma sok helyen már az, hogy lesz-e csapat jövőre.
Fotók: KÉPEINK ILLUSZTRÁCIÓK (Szomorú Kapufák Facebook csoport)
