Hamarosan becsengetnek az általános iskolákban. Évről évre ilyenkor, augusztus végén szembesülnek a szabolcsi családok azzal, hogy ismét mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a nebulók beiskolázásakor. A szakértők szerint mintegy 50–75 ezer forintból lehet egy iskoláskorú gyermek tanévkezdését finanszírozni a legolcsóbb felszerelések megvásárlásával. Megyénkben három családot kérdeztünk meg arról, ők hogyan oldják meg az iskolakezdéssel járó kiadásokat, és milyen praktikáik vannak.
Lászlóék három általános iskolás gyermek szülei. Elmondásuk szerint mindketten egy helyi, mátészalkai gyárban dolgoznak, négy műszakos munkarendben.
“Több mint egy évtizede vagyunk itt, és szerencsére a munkahely szociálisan érzékeny: minden óvodás és iskolás gyermek után húszezer forintos utalványt adnak beiskolázási támogatásként. Ebből meg tudjuk venni az alap tanszereket, így lényegében csak az iskolatáskákra és a ruhákra kell költenünk” – mondják. –”Ha ez nem lenne, mi is nagyon megéreznénk az iskolakezdést, pedig ketten, a kedvezményekkel együtt, havonta körülbelül egymillió forintot viszünk haza”.
“El se tudjuk képzelni, milyen lehet ott, ahol csak egy kereső van, vagy ha valaki közmunkán van, esetleg egyáltalán nem dolgozik, nekik biztosan nagyon nehéz” – fogalmazta meg iskolakezdéssel kapcsolatos gondolatait László.
Margit egyedül neveli nyolcéves kisfiát egy Mátészalka környéki faluban.
“Az édesapa itt hagyott minket Miklós születésekor, nem dolgozik, gyermektartást sem fizet. Én közmunkán vagyok, mert ugyan felvennének a gyárba, de nincs élő rokonom, akire éjszakára ráhagyhatnám a gyereket. Így mindennel együtt 120 ezer forintból kell kijönnünk havonta. Albérletben lakunk, a romos ház bérleti díja 20 ezer forint, és a rezsivel, mobilfeltöltéssel együtt már elmegy a bevételünk fele. Pedig még enni is kell, meg ruházkodni. Szerencsére vannak jólelkű emberek, akik segítenek: kaptunk füzetcsomagot, egy szinte új iskolatáskát, a ruhák is többnyire adományból kerülnek elő. De ezek mind egyszerű emberektől jönnek, nem az önkormányzattól vagy az államtól” – meséli Margit.
“Ez szégyen! Nézem a tévét (nem csak az M1-et) és ott milliós ruhákban, százezres papucsokban parádéznak, nekünk meg a választások előtt löknek egy húszezrest, vagy egy kis krumplit. Kezd felnyílni az emberek szeme” – zárja gondolatait keserűen a hölgy.
Jocó a határ mellett él feleségével és öt gyermekével, közülük négy már iskolás.
Egy mátészalkai élelmiszeripari gyárban dolgozom szakmunkás-minimálbéren. A feleségem nem tud dolgozni, mert kell, hogy otthon várja a gyerekeket. Így összesen kicsivel több mint 450 ezer forintból gazdálkodunk. Ez nem is lenne baj, de lakáshitelt is törlesztünk, és ha visszaosztjuk hét főre, nem sok marad. A négy iskolás gyerekünk beiskolázására 200 ezer forint is elmegy, hiszen a tanszerek, füzetek, táskák, tolltartók, ruhák nagyon drágák. Annyit tehetünk, hogy ‘okosba megoldjuk’.
“Mivel csak tíz kilométerre lakunk a határtól, átjárunk a romániai Nagykárolyba vásárolni. Hiszik vagy nem, A/5-ös füzetet 35 forintért vettünk, miközben itthon 200 forint” – vázolta fel Jocó szerkesztőségünknek, milyen alternatív megoldással igyekeznek megkönnyíteni az iskolakezdést gyermekeik számára.
“A fiúknak szép, autós iskolatáskákat kaptunk 2000 forint alatt, ugyanennyiért tolltartót is. Csak így, minden lehetőséget kihasználva lehet elevickélni augusztus végén. Most még inkább meg kell fogni minden forintot. Mi egy ócska Ladával járunk mindenhova, közben a Facebookon azt látni, hogy aki közel van a tűzhöz, Ferrarival furikázik.
“Egy másik mátészalkai iskolai vezető például sok tízmilliós luxusautóban ül, míg nekünk és sok más családnak marad a 600 forintos román párizsi, a szalámivégek, a zsíros kenyér, ha egyáltalán futja rá. Mi küszködünk, mások pedig a mi keservesen kifizetett rezsidíjainkból veszik a kaviárt meg a polipsalátát. Nem vagyunk hülyék, csak szegények” – csap az asztalra indulatosan a karakán férfi.
Szeptember elején, amikor a csengő újra megszólal, nem minden gyermek számára indul egyenlő esélyekkel a tanév. Míg egyes családok gondtalanul vásárolhatnak luxuscuccokat és fizethetnek drága különórákat, másoknak minden forint számít, és a mindennapi túlélésre kell gondolniuk. Az iskolakezdés így nemcsak tanévkezdés, hanem éles tükre a társadalmi különbségeknek is: mutatja, mennyire igazságtalan világban élünk, és hogy sok szülőnek hősies erőfeszítésébe kerül, hogy a gyermekének egy normális startot biztosítson.
Fotó: Shutterstock – NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
