Van az a pillanat, amikor egy politikai tartalom többet mond a testbeszéddel, mint a kimondott szavakkal – ez történt Kovács Dániel, Géberjén polgármesterének szereplése kapcsán is, ami nem máshol jelent meg, mint Orbán Viktor Facebook oldalán.
A recept a szokásos: lassított képsorok, család, gyerek, kutya, látványos drónfelvétel, biztonság és fenyegetés, apokaliptikus jövőkép a Fidesz nélkül. A politikai marketing tankönyv pipálva, kötelező panelek felmondva. A testbeszéd viszont valami egészen mást fest le.
Kmetz Zoltán, mint a téma szakértője, videóban elemzi a polgármester viselkedését – felhívja a figyelmet a merev vállak, kapkodó tekintet, bizonytalan gesztusok, a mondatok látható keresésének jelentésre. Szerinte látszik, hogy nem egy magabiztos politikus beszél, hanem valaki, aki igyekszik megfelelni kiosztott szerepének, miközben az önazonosság vagy őszinteség szikráját sem közvetíti. Nem hiteles, inkább kellemetlen: az a fajta jelenet, amikor látszik, hogy nem a megszólaló kereste a reflektorfényt, hanem a reflektor találta meg őt.
És itt jön a kérdés, amelyet nehéz megkerülni: hogyan kerül egy alig pár száz fős település polgármestere a miniszterelnök oldalára?
Aligha Géberjén politikai súlya vagy polgármesterének erős karizmája lenne az ok. A válasz sokkal ismerősebb: a Fidesz kommunikációjában régóta jelen van a „vidék hangja”, amikor helyi vezetők és hétköznapi figurák közvetítik az országos üzenetet, mert az így hitelesebbnek hat.
A celebekkel futtatott kampányok után most nem új eszközhöz nyúlnak, hanem finomítanak rajta: a korábbi, bejáratott megszólalók helyett fiatalabb, „rendes” vidéki politikai szereplőkkel próbálják elmondatni ugyanazt, amit eddig más arcokon keresztül láttunk. Kovács Dániel esetében az azonosulást kissé mondjuk nehezíti, hogy láthatóan fiatal kora ellenére már 6 éve polgármester és számos más sikeres projekt kapcsán is felmerül a család neve – még ha nyomozati anyagok is tartoznak esetenként hozzájuk.
Bizonyára végtelenül tehetséges fiatalember, erős politikai képességeit most is láthattuk, ám volt is kitől örökölnie, ugyanis édesapja, Kovács Sándor, országgyűlési képviselő ereiben is narancssárga vér csörgedezik. A róla és családjáról szóló korábbi oknyomozó cikkünkből kirajzolódik egy olyan politikai-családi háttér, amelyben a közélet, a civil szervezetek és az állami, illetve uniós támogatások világa hosszú ideje szorosan összefonódik. A képviselő apa, a közpénzekből működő szervezetek, a helyi pozíciók egymásra épülése mind hozzátartozik ahhoz a kontextushoz, amelyben egy fiatal polgármester hirtelen országos kirakatba kerül.
Ez a logika máshol is ismerős. Pócs János esetében a falusi polgármesterből lett országosan ismert politikai karakter mögött gyorsan megjelent a családi folytatás: fia is kormánypárti színekben próbált belépni a helyi hatalomba, mintha az inkább hagyomány lenne, mint választás. Koncz Zsófia pedig édesapja halála után át is vette a stafétát, központilag megtámogatott kampánnyal, a folytonosság jelszavával.
Nem egyedi történet ez, hanem minta, pedig ahol a politikai szerep öröklődik, ott a „vidék hangja” már nem megszólal, csak visszhangzik.
