Húsz új kínai villanymozdonyt vehet a MÁV-nak a közlekedési tárca, a mozdonyok darabja 3-4 milliárd forintba kerül.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Nagy a baj: hetek óta nem fizet az állam a tb-támogatott gyógyszerek után, de a kórházi beszállítók is vészcsengőt nyomnak
A közegészségügyben eddig is hatalmas bajok voltak, de most a szemünk láttára omolhat végképp ránk. Most már hosszú hetek óta nem fizeti az állam a tb-támogatást a gyógyszertárak számára a gyógyszerek után. A kórházi beszállítócégek szintén nagyon borús képet festenek: ha az állam nem rendezi a tartozásokat, az már az egészségügyi ellátás minőségére is hatással lesz.
Tovább olvasomA szabolcsi InterCity vonatokra vajon mikor kerül sor? Közel 300 új IC-kocsit venne a MÁV
A dolog nehezebb része, hogy egyrészt ez még csak ígéret, másrészt vajon ebből mikor és mennyi jut például a Bereg- vagy éppen a Nyírség-IC szerelvényeire, illetve más, Szabolcs megyei vonalat érintő InterCity-vonatokra?
Tovább olvasomDélelőttönként tesióra helyett is korcsolyázhatunk Nyíregyházán, a Városi Jégpályán
Idén november 13-án tárta ki kapuit a Városi Jégpálya, a 2018-ban nyílt létesítmény népszerűsége töretlen, nem ritka, hogy 5–600-an is korcsolyáznak egy-egy este. Ezen kívül az iskolásoknak a testnevelésórák keretein belül délelőttönként biztosítják a jégfelületet.
Tovább olvasomKöszönetét fejezte ki a nyíregyházi kórháznak egy itt kezelt beteg a segítőkész hozzáállást
Nagyon sokszor hallunk negatívumokat a közegészségügyi ellátásról szerte Magyarországon, szerencsére most egy szívmelengető történettel tudunk jelentkezni. A beteg hölgy és lánya is kifejezte köszönetét az interneten keresztül.
Tovább olvasomBátor: nyíregyházi páros indul a Dakar-Ralin
Mikucza Tamás és Bakó András a világ leghíresebb és leghírhedettebb autós versenyén próbálja ki magát. Rajthoz állnak a 2025-os Dakar-Ralin, ami január harmadikán indul útjára.
Tovább olvasomMagyar Péter: Orbán Viktor világossá tette, hogy a Fidesz igazi arca az erőszakos Menczer Tamás
A Tisza Párt vezére reagált Orbán Viktor péntek reggeli szavaira. Szerinte a miniszterelnök a pápa meglátogatása után, ma világossá tette, hogy a Fidesz valódi arca a gyermekotthon előtt ittasan, erőszakosan hőbörgő, emberi mivoltából kivetkőző kommunikációs államtitkár.
Tovább olvasomMegérkezett a Mikulás a nyíregyházi kórházba, nagy örömet okozott a gyerekeknek
Csütörtökön mikuláscsomagokkal lepték meg a Jósa András Tagkórház Gyermekosztályán gyógyuló kis betegeket. Ezzel a kedves gesztussal hozzájárultak a gyógyulásukhoz, és egy kis örömet, vidámságot vittek a kórházban töltött napjaikba.
Tovább olvasomÍgy zajlik a szociális tűzifa program Nyíregyházán, nehogy lemaradjunk
Hétfőtől elindult a szociális tűzifa és papírbrikett osztása, amely a rászorulók téli fűtési gondjainak enyhítését célozza.
Tovább olvasomHat órát várt a mentőkre a vérző beteg, végül meghalt – a mentőszolgálat sajnálja
Az OMSZ azt a magyarázatot adta, hogy aznap több hasonló beteg is várakozott, ezért késett a kocsi (hat órát). Az OMSZ szerint a mentőt kérő orvos nem adott teljes körű tájékoztatást az eset súlyosságáról, pedig az orvos többször sürgette az azonnali szállítást.
Tovább olvasom