Semjén: Az adózás nem egyenlő az életükkel

A miniszterelnök-helyettes a közbekiabálások során engedte meg magának ezt a jóindulatú megjegyzést, amikor a katások gondjairól folyt a vita a parlamentben. Ne hallgassuk el, hogy volt egy szűkre szabott, mindössze háromórás vita is a Parlamentben az előző nap beterjesztett módosításról, ami után gyorsan szavaztak is a törvényről. Ennek jó részén egyetlen egy kormánytag sem vett részt, a kabinet nevében Tállai András államtitkár szólalt fel. A parlamenti közvetítésében a felszólalókat igen, a bekiabálásokat nem lehetett hallani. Pedig a módosítást benyújtó Semjén Zsolt is megjelent egy idő után, de szót nem kért,…

Tovább olvasom

Parragh nem érti, miért nem örülünk, hogy helyreáll az “igazságos” adózási rend

Miért nem örülnek a nem-katások annak, hogy megszűnik az igazságtalanul jó adónem a jelenlegi formában? Ezen értetlenkedik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki még mindig a helyén van és ott is marad még sokáig. Hiszen valójában igazságos jótettet hajtott végre a Fidesz a magyar nemzettel szemben. Mi is így érezzük? „Számolt azzal” Parragh László, hogy a katatörvény tüntetéseket indíthat el, mert „ha egy kényelmes, olcsó rendszert módosítanak, ott lesznek elégedetlenek, ez egy természetes reakció”, mondta a Portfolionak. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét az viszont elszomorítja, hogy „az a 85-87 százalék,…

Tovább olvasom

Rogán Cecília, Rákay Philip, Várkonyi Andrea, Orbán Győző – rengeteg NER-lovag extra profitja, miért maradnak ki?

Felsorolni sem rövid azon személyek számát, akik a Fidesz kormányzása alatt tollasodtak meg, közülük pedig jó néhányan hihetetlen hatékonyságot képesek felmutatni. Van náluk extra profit rendesen, az adózás azonban valahogy mégsem rájuk fókuszál, pedig farzsebből kifizetnék Orbánék új adóját. Csak nem akarják, mert a “jó” oldalon vannak. Valószínűleg nagyon sokszor fogjuk hallani a következő hónapokban az extraprofit szót, miután a kormány a saját kommunikációja szerint erre vetné ki az új különadókat. Ugyan az, hogy mi számít extrának, közgazdaságilag finoman szólva is nehezen értelmezhető, az így is látszik, hogy nem egy olyan…

Tovább olvasom

Veszélybe került a KATA nyugalma, Varga Mihály már hozzányúlna, de az önkormányzatok is aggódhatnak

A pénzügyminiszter “nem emelne adót”, de feltétlenül felülvizsgálná, hogy maradhat-e így változatlan formában a KATA. Ezen kívül az is felmerült, hogy az önkormányzatok pénzét a felhasználásuk pillanatáig az államkincstárnál kelljen tartani. Ismét egy lórúgás az önkormányzatiságnak, mindennél fontosabb a Fidesznek a teljes központosítás. Varga Mihály csütörtöki parlamenti meghallgatásain az adórendszerek esetleges változtatásairól beszélt: szavai szerint a kormány nem tervez változtatni az adórendszeren, ám ez nem garancia arra, hogy minden változatlan marad. Varga hangsúlyozta, hogy a kormánynak mérlegelnie kell, hogy különadókat vessen-e ki azon ágazatokra, amelyekben többletnyereség keletkezik – írja a hvg.hu.…

Tovább olvasom

Jobban odafigyel a NAV – adózni kell a kiadott lakások után

Hiszen tudjuk, hogy a NAV mindig lecsap a szabálytalankodókra… legfeljebb a NER-lovagok érdekeltségei képeznek kivételt. Szóval vigyázzunk, nekünk muszáj adózni. A lakáskiadás jövedelméből adózni kell – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden, annak kapcsán, hogy a kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A lakóingatlan bérbeadása főszabály szerint áfamentes, ezért nem kell a NAV-nál bejelentkeznie (adószámmal rendelkeznie) annak a magánszemélynek, aki gazdasági tevékenységként kizárólag áfamentes lakóingatlan-bérbeadásból szerez jövedelmet. A lakáskiadás bevételét a bérbeadónak dokumentálnia kell, amire alkalmas…

Tovább olvasom