A Nyíregyházi Törvényszék március 27-én életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azt a gávavencsellői férfit, aki 2024 szeptemberében megfojtott egy kiskorú lányt a Sóstói-erdőben. Az ítélet nem jogerős.
Tovább olvasomCímke: bíróság
Jogerős: hazudott az Index és a Fidesz is, nincs semmilyen Tisza-megszorítócsomag
A kormány szócsövévé silányított oldalnak emiatt helyreigazítást kell közölnie. Tegyük meg tétjeinket, hogy mennyire láthatjuk ezt majd központi helyen, láthatjuk-e egyáltalán, valamint hogy erről is olyan hatalmas lendülettel fog-e beszámolni minden fideszes politikus és propagandista.
Tovább olvasomTechnikai problémák miatt valahogy szerencséje lett: eltűnt a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
A rendszerhiba épp az ítélethirdetés előtt következett be, amikor kiderült: eltűnt a fontos felvétel. Furcsa egybeesés, hogy a politikus is éppen most esett ki a pikszisből saját választókörzetében. A csepeli birkózók szerint az ő pénzüket csatornázták át az akadémiába.
Tovább olvasomGyors bírósági döntés: megtiltották a Fidesz propagandistáinak a Tisza-sározó “újság” terjesztését közpénzen
Magyar Péter úgy fogalmazott, Orbánéknak ismét papírjuk van arról, hogy folyamatosan hazudnak, minden hullámhosszon. Ezt a kiadványt, ami a Tiszát lejáratni készült, szintén bő négymillió háztartásba tervezték eljuttatni.
Tovább olvasomJogerős: a Honvédelmi Minisztériumnak ki kell adnia, hány harci járművet adtunk Szerbiának és mennyiért
A HM először úgy reagált még Hadházynak, hogy nem adott át Szerbiának BTR harci járműveket, aztán nem sokkal később már úgy, hogy “csak a feleslegesség vált” járműveket értékesítették, de megtagadták a válaszadást. A minisztérium mindenképpen próbált kibújni az ügyből, de nem sikerült, ki kell adnia az adatokat.
Tovább olvasomVisszakozik a kormányoldali sajtó, teljesen megbillent a Tisza Párt “adóterveiről” szóló hazugságáradat alapja
Magyar Péter kiemelte, hogy ugyebár az összes fideszes képviselő, valamint a teljes propagandagépezet az Index cikkére hivatkozva állította, hogy a kinyomtatott A4-es papírlap bizony a Tisza Párt választás utáni adótervét mutatja. Megindult a sajtóper és a propagandalap hirtelen elkezdett kihátrálni. Szerintük cikkük “nem is a Tisza Pártról szólt”.
Tovább olvasom“Állítsák le a devizahiteles végrehajtásokat és szerződéseket!”
Devizahitelesek, figyelem! Az EU Bírósága egyértelmű döntést hozott, miszerint a devizahiteles szerződések jelentős része ÉRVÉNYTELEN! Most már nincs hova tovább bújni, ezek után vajon a kormány felfüggeszti a szerződéseket és a végrehajtásokat?
Tovább olvasomNyíregyházi félelem: simán hazaengedte a bíróság a párját halálra verő férfit, köztünk jár
Az ember azt gondolná józan ésszel, hogy ez egy demokráciában lehetetlen. Mégis megtörtént, a múlt heti brutális nyíregyházi gyilkosság gyanúsítottját nem tartóztatták le az őrizetbe vétel után, hanem hazaengedték és köztünk járkálhat. Remek hír, a bíróság pedig meg is indokolta, miért hagyja továbbra is szabadlábon az elképesztő gyilkosságot elkövető férfit.
Tovább olvasom20 év fegyházat kapott a férfi, aki Kemecsén bosszúból megvakította volt barátnőjét
A szabolcsi bűnügyi történelem egyik legaljasabb és legkegyetlenebb testi sértését követte el a férfi, ma ítéletet hirdettek. Rohamot kapott az áldozat, mentőt kellett hívni hozzá.
Tovább olvasomFelmentették a vesztegetéssel vádolt Bige Lászlót
Döntést hozott első fokon a bíróság.
Tovább olvasom