Így ér véget két Szabolcs megyei fiatal álma. A képeket látva nem szabad csodálkoznunk azon, hogy ezt, a szomszéd megyében történt balesetet a személyautóban ülve nem lehetett túlélni. Személyes tragédia is van karambol mögött.
Tovább olvasomCímke: halál
Kettős halál az úton: a brutális szabolcsi baleset következtében ketten is életüket vesztették
Hatalmas volt a becsapódás, egy férfi és egy nő hunytak el a hatalmas csattanásnak köszönhetően, az autó rettentően összeroncsolódott, ebből is tudható, mekkora lehetett a sebesség, amivel ütköztek.
Tovább olvasomGyermekkori barátját késelte halálra egy férfi Szabolcsban, mindezt kamera rögzítette
Egyikük lakásán történt az eset italozást követően, a nappali kamerája pedig részletesen rögzítette a kegyetlen gyilkosságot.
Tovább olvasomTragédiák: a nyíregyházi kórházban két napon belül két kismama hunyt el szülés után
A 33 éves, háromgyermekes anya családja tudni akarja a tragédia okát. Azt mondták, az áldozat egy szülészeti szobában volt azzal az újfehértói anyával, aki ikrei világrahozatala után szintén meghalt egy nappal korábban. A nyíregyházi kórház azt közölte, mindkét esetet vizsgálják, de nincs köztük összefüggés.
Tovább olvasomRejtélyes haláleset Nyíregyházán
Napok óta halott lehet az a nő, akinek rátaláltak a holttestére egy nyíregyházi lakásban. A nőt valószínűleg meggyilkolták.
Tovább olvasomMinél jobb TikTok-videót akart készíteni, de lezuhant a szikláról és szörnyethalt a 27 éves férfi
A minél tökéletesebb videó készítése érdekében egészen a szikla peremére állt, ám az áldozat egyensúlyát vesztette, megcsúszott és a halálba zuhant. A közösségi média újabb indirekt áldozata. Lezuhant egy 70 láb magas szikláról és szörnyethalt egy 27 éves indianai férfi Puerto Rico délnyugati partjainál, nem messze a Cabo Rojo-i világítótoronytól. Edgar Garay családja szerint épp egy TikTok-videót akart készíteni, amikor egyensúlyát veszítette és a mélybe zuhant. A férfi halálhíréről az amerikai parti őrség közleményben számolt be. A balesetről azonnal értesítették a parti őrséget, de Garay holttestét csak másnap találta meg…
Tovább olvasomAutószerelés közben ráesett a saját autója, nem élte túl
A Zala megyei férfi az autója alatt feküdt és szerelt, amikor a jármű ismeretlen okból rázuhant. Nem lehetett megmenteni az életét. Meghalt egy férfi, akire rázuhant az autója, miközben azt fekve szerelte vasárnap délután Pókaszepetken. A 67 éves férfin a mentők már nem tudtak segíteni – írja az MTI. A zaol.hu úgy tudja, az autó valamilyen okból lefordult az emelőről és ráesett az alatta fekvő férfira. A közelben tartózkodók hiába siettek a szerencsétlenül járt ember segítségére, a kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani.
Tovább olvasomTragédia: belehalt égési sérüléseibe az a 10 hónapos csecsemő, akit túl forró vízben fürdettek
A kicsi ráadásul nevelőszülők felügyelete alatt tartózkodott, miután eredeti, miskolci otthonából a leszakadt háztető miatt el kellett költözni, őt magát pedig kiemelték a családból és rokonoknál helyezték el. Tragikus és brutális történet Ináncsról. Meghalt az a csecsemő, akit Ináncson a nevelőszülei olyan forró vízben fürdettek meg, hogy súlyos égési sérüléseket szenvedett – értesült az RTL Híradója. A gyermek életét a kórházban sem tudták már megmenteni. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a nevelőapát és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást. A 10 hónapos csecsemő úgy került a nevelőszülőkhöz, hogy eredeti családjára rászakadt…
Tovább olvasomA drezdai túszejtő meghalt a művelet során
Az még nem világos, hogy saját maga lett öngyilkos, amikor már érezte, hogy reménytelen a helyzete, vagy a rajtaütés során szerzett halálos sérüléseket. Túszokat ejtett Németországban, Drezda Altmarkt-Galerie nevű bevásárlóközpontjában szombat délelőtt egy férfi, közölte a helyi rendőrség, írja az MTI. Nem sokkal 12 után több rendőr megrohamozta a bevásárlóközpontot, és kiszabadították a túszokat – írja a Bild német lap. A túszok nem sérültek meg a műveletben, a túszejtő viszont igen, a rendőrség kora délután azt közölte, hogy a férfi a rajtaütés során szerzett sérülései miatt később meghalt. A túszejtőről és az…
Tovább olvasomKét évvel ezelőtt csak az EU-ban 238 ezer ember korai halálát okozta a légszennyezés
Vidéken sem jobb a helyzet, ott leginkább a fűtés okozza a problémát, a városokban pedig a szmog is alaposan rásegít. Nagyon sokat kell még javítani ezen a problémán, ami közel sem csak hazánkban ilyen égető jelentőségű. Az energiaválság is csak ronthatott ezen. A szálló por okozta légszennyezés 238 ezer ember idő előtti halálát okozta az Európai Unióban – közölte csütörtökön az Unió környezetvédelmi felügyelősége. Ez enyhe emelkedést jelent az előző évhez képest. Ugyanakkor az uniós országokban 2020-ban az összesített arány 45 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2005-ben – közölte az ügynökség,…
Tovább olvasom