Bíró Márton cége több mint tíz másikat utasított maga mögé, köztük Mészárosét is, így az Atlétikai Centrum, a sportszálló, a Díszlet utca, a Cinemaqua mozipark és az Ökoturisztikai attrakció után most a város ivóvízellátásáról is gondoskodhat majd.
Tovább olvasomCímke: pályázat
Feminista társaságok igényelhetnek pénzügyi támogatást
A Magyar Női Alap (MNA) meghívja a Magyarországon működő, nőkből álló, vagy női vezetésű helyi csoportokat, hogy jelentkezzenek első pályázati felhívásukra. A női kezdeményezések pénzügyi támogatására létrejött operatív csapat egy olyan jövőért dolgozik, melyben Magyarországon megvalósulhat a nemek közötti egyenlőség, a társadalmi és környezeti igazságosság. Fő célkitűzéseik között szerepel, hogy a hazánkban elő nők jogai érvényesüljenek, az érintettek békében, biztonságban élhessenek, a hatalomból, a javakból egyenlő eséllyel és mértékben részesüljenek, valamint, hogy véleményüket, döntéseiket tiszteletben tartsák. Az első pályázati ciklusukban kis összegű támogatásaikkal olyan feminista csoportokat kívánnak segíteni, amelyek alig,…
Tovább olvasomKitalálja, mire nyert támogatást Kunszent?
Újabb nyertes pályázatról számolt be Wenner-Várkonyi Attila. A kunszentmártoni polgármester közöte, hogy a vidékfejlesztési program keretén belül a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által meghirdetett, Külterületi helyi közutak fejlesztése című felhívása alapján a város önkormányzata által a Károlytelepi út felújítására benyújtott támogatási kérelmük pozitív elbírálásban részesült.A vissza nem térítendő támogatás összege: 89 millió 212 ezer 167 forint.A tervek már elkészültek. A közbeszerzést lebonyolító cég kiválasztása után indulhat a közbeszerzési eljárás a nyertes kivitelező kiválasztására.A részletekről folyamatosan ad tájékoztatást, ígérte a város polgármestere. Forrás és fotó: Wenner-Várkonyi Attila polgármester
Tovább olvasomMár tizenkettedjére hirdetik meg a népszerű pályázatot
A „Fények vakondja” 12. – irodalmi pályázatot az integráció jegyében hirdetette meg amatőr írók számára a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete. A Fények vakondja elnevezésű pályázat egy országos verseny, amelyen látássérült és ép személyek egyaránt indulhatnak irodalmi alkotásaikkal. – Egyesületünk elnöksége nemrégiben határozott arról, hogy kiírja, pontosabban folytatja a korábban is nagy sikernek örvendő művészeti pályázatot. Minden évben egy-egy tematika köré épül a verseny. Az idei év témája az állati sztorik– mondta Pesti Zoltánné, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének elnöke. – Mindenkinek van valamiféle állattal kapcsolatos élménye, hát…
Tovább olvasomMegbukott a kormány napelemes pályázata
A több mint 43 ezer darab, összesen 153 milliárd forintra rúgó napelemes pályázat közül szerdáig csupán 41 esetben fizettek ki összesen 78 millió forintot. Holott Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szeptember végén még azt ígérte, az év végéig megtörténik a folyósítás. A kormányzati ígérettel ellentétben a napelemes pályázati pénzeknek még mindig csak elenyésző részét fizették ki a nyerteseknek – derítette ki az Mfor a pályázati honlap legfrissebb adataiból. A szerdai adatok szerint az RRF 6.2 kódszám alatt futó 43 379 darab pályázatból 35 103-at támogatott az Irányító Hatóság (IH), a támogatási szerződést pedig 34 816 esetben kötötték…
Tovább olvasomIrodalmi pályázatot hirdet a karcagi Déryné
Irodalmi pályázatot hirdet a karcagi Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár. A pályázat a „Szép vagy alföld, legalább nekem szép!” címet kapta, célja az emlékezés az ifjúság költőjének, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára és az alföld szépségének, az alföldi ember és a táj kapcsolatának irodalmi bemutatása. A pályázatra minden 14-19 év közötti, karcagi középiskolás jelentkezhet, egy pályázó maximum 2 művet küldhet be a pályázatra.Egy mű maximális hossza 4 gépelt oldal lehet. A sikeresen szereplő alkotások szerzői közül többen pénzjutalomban, oklevélben, különdíjban és ajándékcsomagban részesülnek. A zsűrizést független, irodalmárokból és…
Tovább olvasomÚjabb nyertes pályázatok Törökszentmiklóson
Három nyertes pályázatot jelentett be közösségi oldalán Markót Imre, Törökszentmiklós polgármestere. A fejlesztésekre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz pályázatán nyert pénzügyi forrást a város. 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatás segítségével a közeljövőben kiépülhet a törökszentmiklósi Nefelejcs, Magyar, valamint a Dankó Pista utca csapadékvízelvezető-rendszere. Továbbá a helyi és térségi turizmusfejlesztés felhívásra benyújtott pályázaton 400 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, melyből a strand fogadó épülete bővül és újul meg, a meglévő gyógyászati szolgáltatások kínálata bővül. Az önkormányzat emellett plusz több, mint 150 millió forintos támogatásban részesült, melyet…
Tovább olvasomKatar még nagyobbat álmodik: 2036-ban olimpiát rendezne, légkondicionált utcákat is bevetve
A foci-vb meghozta az arabok étvágyát, a legújabb hírek szerint olimpia rendezését is bevállalnák. Vajon nyerhet ott is a katari pályázat? A futballban is olyan lehetetlennek tűnt, bár a döntést az eddigi legnagyobb botrányok övezik. A londoni The Times értesülése szerint a katari hatóságokat annyira fellelkesítette, hogy eddig nagyobb fennakadások nélkül zajlik a foci-vébé, hogy komoly kampányt terveznek a 2036-os nyári olimpia elnyeréséért. Katar egyébként 2009-ben pályázott először olimpiára, de most úgy érzik, reális esélyük is lehet. Az biztos, hogy egy nyári olimpia eltolása önmagában nem lenne akkora újdonság, mint…
Tovább olvasomEgyre rosszabb állapotban van a régi Hármas-Körös-híd
Egyre rosszabb állapotban van a régi Hármas-Körös híd állapota, de egyelőre forrás hiányában nincs lehetőség a helyreállításra, tájékoztatott Kunszentmárton polgármestere. Wenner-Várkonyi Attila hozzátette, hogy elkészült egy átfogó műszaki, statikai felülvizsgálat, melynek alapján teljes képet kaptak a híd alépítményére, felszerkezetére, hídpályaszerkezetére és hídtartozékaira vonatkozóan. Sajnos, az elvégzendő (sürgős, rövid időtávú, közepes időtávú) feladatok vélhetően több száz millió forintos tételt jelentenek, melyet önkormányzatunk önerőből nem tud megoldani. Erre még megoldást kell találnunk. -részletezte a körülményeket a településvezető. Addig is, a híd igénybevételének csökkentése érdekében október 17. hétfőtől 3,5 tonnás súlykorlátozás lép életbe.…
Tovább olvasomFelújították Rákóczifalva közösségi házát
Megújult a Varsány Közösség Ház. Többféle pályázat révén jutott az intézmény azokhoz a forrásokhoz, melyeknek köszönhetően egy kivételével az összes helyiséget kifesthették, valamint megújíthatták a bútorzatot. A 11,2 millió forintból a festésen túl új kis asztalokat, kanapét, foteleket, valamint többfunkciós, akár ülőalkalmatosságként is használható, komód jellegű szekrényeket szereztek be – írja a szoljon.hu. A színháztermi drapériát is teljes egészében lecserélték, ami már nagyon aktuális volt, hiszen ötven-hatvan éves, még az épület moziként való hasznosításának időszakában felhelyezett eredeti drapériákat váltották le. A színösszeállítás is új: most zöld és sötétbordó. A színházterem…
Tovább olvasom