Tízen tízféleképpen adtak hírt, illetve lebegtettek különböző titkosszolgálati szálakat a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűzeset miatt és azonnal összekötötték a szinte ugyanakkor bekövetkezett romániai robbanással. A MOL azonban most kerek-perec közölte, hogy szó sincs külső körülményről és nálunk nem volt robbanás, csak erős tűz.
Tovább olvasomCímke: súlyos
Komoly baleset a szomszédban: így ütközött össze a magyar határ közelében két gyorsvonat – videók
Szörnyű vasúti baleset borzolja a kedélyeket északi szomszédunknál, két gyorsvonat ütközött frontálisan egymásnak, több mint száz sérültről számoltak be. Most már képi anyagokkal is jelentkeztek a szlovák médiában.
Tovább olvasomÁrokba csapódott egy Audi a 4-es főúton – még a motor is kiszakadt az autóból
A sofőr súlyos sérülésekkel túlélte a hatalmas becsapósást, melynek nyomán a kocsiból még a motor is kiszakadt.
Tovább olvasomRutinos kapussal erősíthet a Szpari, két hálóőr is érkezik
Tóth Balázs súlyos térdsérülése miatt hirtelen két kapusra lett szükség Nyíregyházán. Egyikük nagyon tapasztalt, rengeteg évet lehúzott az első osztályban, többek között a Kecskemét, a Zalaegerszeg és a Fehérvár kapuját is őrizte.
Tovább olvasomSúlyos baleset történt Nyíregyházán, két autó is elgázolt egy motorost
Az első ütközésnél a motoros a levegőbe repült, majd az útra zuhant, a mögötte érkező harmadik jármű pedig már nem tudta elkerülni és ő is elgázolta a szerencsétlen motorost. Túlélte, de súlyos az állapota.
Tovább olvasomÓriási karambol Nyíregyházánál, az autóból messzire szállt még a motor is
Akkora ütközés volt az óév utolsó napján, hogy még a motorblokk is egészen messzire elszállt a kocsiból. Vezetője súlyos sérülésekkel, de túlélte a csattanást.
Tovább olvasomSúlyos baleset Nyíregyházán, a vezető rosszul lett
Hatalmas csattanás rázta fel a Korányi Frigyes út nyugalmát éjfél környékén.
Tovább olvasomZacher Gábor: hatalmasat hibáztak az orvosok Varga Barnabás sérülésénél
Súlyosan megsérült a vasárnap esti mérkőzésen a magyar válogatott támadója, amit azonban a hivatalos egészségügyi személyzet művelt, illetve nem művelt, az egészen elképesztő volt.
Tovább olvasomSúlyos sérüléseket okoztak a nyíregyházi bántalmazók, őket keresi a rendőrség – videó
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen tettesek ellen. Öt férfit és egy nőt is komolyan bántalmaztak, majd sietősen elhagyták a helyszínt.
Tovább olvasomHibázott a buszsofőr a szabolcsi körforgalomnál, hatalmas baleset lett a vége
Negyvenen ültek a buszon, többen megsérültek, de szerencsére mindenki túlélte az autóbusz árokba csapódását.
Tovább olvasom