Jövő pénteken a lakosságot nagyon is érintő témával érkeznek a szakemberek Nyíregyházára: az akkuiparról lesz beszélgetés.
Tovább olvasomCímke: szabolcs-szatmár-bereg megye
MÁV: Ismét egy baleset, gázolás történt a nyíregyházi vonalon, 120 perces késések sem ritkák
Bár a vasúttársaság a hivatalos közleményben 30-60 perccel hosszabb eljutási időről írt, több utas is jelezte, hogy a másfél-két órás késés sem szokatlan. A menetrend még egyáltalán nem állt helyre.
Tovább olvasomA törvény határán – Bűnvadászok, félelem és bizalom Szabolcsban
A Bűnvadászok az egyik magát nemzeti, konzervatív patriótaként aposztrofáló, ellenzéki párthoz köthető, civilnek mondott, de politikailag támogatott csoport. Arról vált ismertté Magyarországon, hogy tagjai jellemzően egyenruhát viselő férfiak, akik saját megfogalmazásuk szerint „a törvényen kívüliek ellen” és „a magyar emberek védelmében” lépnek fel.
Tovább olvasomEgészségnapot tartottak a nyugdíjasok számára Nyíregyházán az Élményfürdőben
Újabb egészségnapot tartottak szerdán az Aquarius Élményfürdőben a nyugdíjas vendégek számára. A már hagyománnyá vált rendezvény célja, hogy az idősebb korosztálynak aktív kikapcsolódási és egészségmegőrzési lehetőségeket biztosítsanak.
Tovább olvasomVisszaélésekről számolt be a Nyíregyházi Spartacus a mozgáskorlátozott jegyekkel kapcsolatban
Változtatásokra van szükség a klubnál, mivel nagy számban akadtak olyanok, akik visszaéltek a kedvezménnyel, minden alkalommal az első néhány percben elkelt az összes ilyen típusú jegy, aztán jöttek a reklamációk. Innentől változik a rendszer.
Tovább olvasomKét személyvonat is kimaradt Szabolcsban, a MÁV nem indokolta meg, miért kellettek pótlóbuszok
Mátészalka és Tiborszállás között nem közlekedett két járat, egyelőre ismeretlen okból.
Tovább olvasomNyíregyháza népszerű turisztikai célpont volt a hosszú hétvégén
Több mint 600 ezer vendégéjszakát töltöttek el a belföldi és külföldi turisták a négynapos hétvége során és Nyíregyháza befért a legkeresettebb 6-7 célpont közé.
Tovább olvasomVége: a Nyíregyháza menesztette Szabó István vezetőedzőt, már utódja is ismert
Gyengén kezdett a Szpari a bajnokságban, a kilenc megszerzett pont nagyon kevés, a vezetőség megköszönte Szabó eddigi munkáját, a folytatást már mással képzelik el. Már hivatalosan be is jelentették Bódog Tamás érkezését.
Tovább olvasomMagyar Péter: Amit a Fidesz a hamisításokkal tesz, az nemcsak szánalmas vergődés, hanem nyílt választási csalás
A Tisza Párt vezére szerint mindezt azért látjuk, “mert a rettegő hatalom is érzi, hogy már a Tisza a többség”. Magyarnak kezd elege lenni abból, hogy szinte napi szinten hoz le róla a fideszes propaganda mesterséges intelligenciával megfűszerezett, hamis videókat és olyan mondatokat adnak a szájába, amiket soha nem mondott.
Tovább olvasomMadarat lehetett velük fogatni: Erdei Zsolttal együtt tornázhattak a nyíregyházi iskola diákjai
Nem kérdés, hogy még nagyobb ösztönző a mozgáshoz, ha egy igazi példaképpel végezhetjük a gyakorlatokat. “Madár” látogatott a Bethlen Gábor iskolába.
Tovább olvasom