Hiába olvashattuk egész héten a kormánymédia hangulatkeltését, miszerint rengetegen próbálnak “megszabadulni” a jelenlegi legnépszerűbb (és kormánykritikus) magyar előadó koncertjegyétől, a jelek szerint nem sikerült és naponta 50-60 ezren “muszájból” elmentek a koncertekre és elképesztően jól érezték magukat. Még Szoboszlai Dominik is a nézők között volt.
Tovább olvasomCímke: tömeg
Magyar Péter Nyíregyházán – óriási tömeg fogadta
A Fidesz számára a legnagyobb félelem, hogy Magyar Péter kirántotta a lakosságot az évek óta látott teljes apátiából.
Tovább olvasomBuli közben süllyedt el a menő diszkóhajó – videó
Az eset Belgrádban történt és az eddigi információk alapján a rendezvényszervező csak saját magának köszönheti a hajó elsüllyedését, mivel durván túlterhelték a járművet, sokkal többen voltak a fedélzeten, mint a megengedett. Drámai pillanatokat éltek át szilveszterkor azok, akik Belgrádban a Száva folyón lévő Freestyler éjszakai klubban várták az újévet, mert a víz betört a szórakozóhelyre, amely süllyedni kezdett – írja a Balk.hu. Belgrádi médiajelentések szerint az összes vendéget evakuálták, állítólag az incidensben többen könnyebben megsérültek, miután pánik tört ki, amikor az emberek el akarták hagyni a mulatót. Az egyik vendég arról…
Tovább olvasomMentálisan sérült lehet a kegyetlen berlini ámokfutó
Miután százötvennel a tömegbe hajtott és halálos sérülést is okozott egy ártatlan embernek, menekülni próbált, de elkapták. Olaf Scholz német kancellár és Franziska Giffey berlini polgármester is megszólalt azt követően, hogy egy 29 éves férfi szerdán a tömegbe hajtott a német főváros Charlottenburg negyedében, pont ott, ahol 2016 decemberében hasonló támadás történt. A tragédiában egy tanár vesztette életét és tucatnyian – köztük több diákja – megsérültek. Scholz „kegyetlen ámokfutásnak” nevezte a történteket, Giffey pedig azt mondta, az elkövető súlyosan mentálisan sérült volt. Hozzátette: az örmény–német származású férfi szándékosan, testvére autójával…
Tovább olvasomÚjabb halálos gázolásos ámokfutás – videó
Berlin bevásárlóutcáján egy ámokfutó (vélhetően merénylő) a tömegbe hajtott járművével, halálos áldozat és több súlyos sérült a mérleg. Egy ember meghalt, és legalább öten életveszélyben vannak, miután egy örmény származású 29 éves német férfi a tömegbe hajtott autójával Berlin egyik bevásárlóutcáján. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy baleset történt-e, vagy szándékosság áll az eset mögött, ami egyébként nem messze a 2016-os karácsonyi terrortámadás helyszínétől történt. A Deutsche Welle videója a helyszínről.
Tovább olvasomEmmi: Semmi gond nincs, az iskolákban alig van jelen a járvány
Igaz, sorra kerülnek (jó esetben csak) táppénzre azok a pedagógusok, akik már két oltást is felvettek. De megint a számok. A pénteki napon az iskolák kevesebb mint két százalékát érintette tanügyi intézkedés, egy-egy osztályban rendkívüli szünet vagy tantermen kívüli, digitális munkarend elrendelése – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ez körülbelül 60 általános iskolát és/vagy gimnáziumot jelenthet. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás ugyanakkor azt mondta a lapnak: „a járvány egyre erősebben terjed az oktatási intézményekben, és olyan pedagógusok is táppénzre kerülnek, akik már két oltást is felvettek.” Ráadásul, mivel egy korábbi miniszteri utasítás…
Tovább olvasomMegszólaltak a tragikus houstoni koncert túlélői, a tömeg agyontaposta a fekvő embereket
Sok a halott és rengeteg a sérült a tömeghisztériában. Most valamivel több részletet is megtudhattunk. A Travis Scott-koncert résztvevői szerint káosz uralkodott a helyszínen, többen látták, ahogy a tömeg az élettelen testeken tapos. Nyilatkoztak a pénteki, tragédiába torkollt houstoni koncert résztvevői a CNN-nek. Legalább nyolcan meghaltak és több százan megsérültek helyi idő szerint pénteken, a Texas államban rendezett Astroworld nevű zenei fesztiválon kitört pánik nyomán. A nagyjából 50 ezres tömegben többeket agyontapostak, amikor Travis Scott fellépése közben a közönség a színpad felé nyomult. Szívmegállás miatt tizenegy embert vittek kórházba, közülük…
Tovább olvasomA kilátogatók óriási káoszt tapasztaltak a kecskeméti repülőnapon
Felháborítónak tartják a szervezést, hogy több száz kilométernyi utazás és több órás araszolás után a parkolóig sem jutnak el és inkább feladják. Nyolc év után rendeznek újra repülőnapot Kecskeméten, de a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató hivatalos Facebook-oldalán több kommentelő és az egyik olvasó is arra panaszkodik, hogy délelőtt szinte lehetetlen volt eljutni a parkolókig. A Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság már tegnap közölte, hogy nőhet a menetidő és torlódás is kialakulhat Kecskemét környékén az esemény miatt. Az Index egyik olvasója az előre kifizetett belépővel, autópálya matrica vásárlással, kétszáz kilométeres utazás és három óra dugóban…
Tovább olvasomTöbb mint hétszázezres, zsúfolt tömeg nézte végig a tűzijátékot a fővárosban
A kormány rendkívül büszke a rengeteg látogatóra, de a negyedik hullám küszöbén biztosan ez volt a legjobb ötlet? A fogorvosi székbe csak védettségivel lehet beülni, itt azonban oltott-oltatlan maszk nélkül egymás hegyén hátán. Járványügyi szempontból ez így tökéletes? Az eddigi adatok szerint több mint 700 ezren nézték meg Budapesten a tűzijátékot, közölte Kovács Zoltán a nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Facebook-oldalán, írja az MTI. A pénteki programok ezzel egyébként biztonságosan véget is értek. Pénteken 22 óráig a rendőrség országosan 400 rendezvény lebonyolítását biztosította. Az ünnepi programok…
Tovább olvasom