Bár a személyi igazolványszámtól kezdve minden stimmelt az utasnál, a kalauz így is megvágta negyvenezer forintra. A MÁV az esetről azt mondta, a kalauz jól járt el az ügyben, ezt így kell. A késésekről és kimaradó járatokról nem ejtettek szót.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Nyolc év (!) külföldi bujkálás után elfogták a jogerősen fegyházra ítélt szabolcsi nőt
Még 2016-ban ítélték el hosszú fegyházbüntetésre orgazdaság miatt, ám úgy gondolta, nem vonul be a büntetésvégrehajtási intézetbe, inkább külföldre szökve bujkálni kezd. Nyolc éven át sikerült is.
Tovább olvasomMagyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – médiaszemle a vidéki független sajtóból
A miniszter elviccelte a korábbi miskolci ígéretét. Hajdú-Bihar megyében kilenc települést sorolnak a a legveszélyeztetettebb katasztrófavédelmi kategóriába. Történelmi szintű bűnszervezetnek nevezte a kormányt az országgyűlési képviselő. Jön a gránátalma-, pisztácia- és olajfa-ültetvények kora Magyarországon? A külföldiek csak tanulni jönnek Szegedre, majd továbbmennek. Nyáron végre kinyit a szolnoki fürdő, amit a politikusok időtlen idők óta ígérnek. Többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Tovább olvasomÓriási botrány körvonalazódik a szomszéd megyében, rengeteg a bizonyíték a fideszes választási csalásra – videó
Hadházy Ákos személyesen is elment a faluba és többtucatnyi ember vállalta névvel és arccal, hogy megerősíti, amit eddig is rengetegen rebesgettek: egy szavazat tízezer forint volt. A képviselő részletesen bemutatja, hogy működik a rendszer és miért nincs esély normális választásokra jövőre sem. Ez nem csak Járdánházáról szól.
Tovább olvasomEz a vezetők rémálma, elnyelt a föld egy autóst a kereszteződésben
Egészen durva eset, egyáltalán nem lehetett felkészülni erre a víznyelő okozta súlyos balesetre. Egyszer csak megnyílt a föld az autós alatt és tíz métert zuhant járművével.
Tovább olvasomA nyíregyházi szurkolók ingyen utazhatnak a debreceni tömegközlekedési járatokon vasárnap, ha van érvényes jegyük a meccsre
Amennyiben náluk van a találkozóra érvényes belépőjegy, ingyen vehetik igénybe a DKV szolgáltatásait.
Tovább olvasomProgramozott leépítés a Postánál – hogy hány embert bocsátottak el? A kormány nem köti az orrunkra
Így legalább nem kell bejelenteni, hogy “tömeges létszámleépítés” zajlik éppen az állami vállalatnál. Hogy ez hány embert érint hétről hétre? Hiába kérdezték a kormányt, teljesen kitérő válaszokat kaphattunk csak. Megyénk kistelepülései mellett a nagyobbak is érintettek.
Tovább olvasomTárt karokkal várta az érdeklődőket a Nyíregyházi Repülőtér
Ötödik alkalommal várták a jövő pilótáit a megyeszékhely repülőterén. Az érdeklődők megismerhették a képzés részleteit, bejárták a modern gépparkot, valamint a szimulátorokat is kipróbálhatták.
Tovább olvasomIsmét egy fekete hét, halálos baleset a 49-es főúton
A vétlen autót vezető személy elhunyt, ő szabályosan közlekedett, a vele szemben érkező tért át rossz sávba.
Tovább olvasomLegóvilág a Nyíregyházi Egyetemen
Jövő hétvégén igazi legóvilág érkezik megyeszékhelyünk egyetemére, jön az FLL.
Tovább olvasom