Az ötlet alapja, hogy a szennyvizet ultraszűréssel többszörösen tisztítanák meg. Egyelőre kísérleti jelleggel kezdik használni az eljárást, ami a szakemberek véleménye szerint ivóvíz minőséget produkál és ezzel megállítható a talajvíz szintjének további csökkenése az erdőben.
Tovább olvasomCímke: nyiregyhaza
Nagy lehetőség: a tervezett gyorsvasút segítségével Nyíregyházáról is közvetlenül elérhető lenne a repülőtér
Mármint a fővárosi. A Nyíregyháza felől érkező InterCity szerelvények érintenék a Liszt Ferenc reptér állomását, ahol leszállva közvetlenül juthatnának oda egy utazás kezdeti könnyítő lépéseként. Ez azonban még csak tervezet, semmi nincs elfogadva.
Tovább olvasomSúlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy rolleres fiú Nyíregyházán, aki védőeszköz nélkül hatalmasat esett (VIDEÓVAL)
Barátaival különböző mutatványokat bemutatva száguldoztak szabálytalanul a gyér forgalmú utcán, ám egy térfigyelő kamera szeme láttára hatalmasat esett a fiatal fiú, aki ennek következtében életveszélyesen megsérült. A rendőrség ezt a videót elrettentő szándékkal tette közzé.
Tovább olvasomMegszavazták, hogy elveszik a polgármesterek költségtérítését, de a fizetésüket nem csökkentik – vége a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
Kedden is folyt a munka a parlamentben, a Tisza az ígéretekhez híven nagyüzemben viszi szavazásra a fontos javaslatokat. A fideszes furkósbotnak, modern ÁVH-nak is nevezett Szuverenitásvédelmi Hivatalt megszüntetik, de szavaztak a polgármesterek javadalmazásáról is, némi változással.
Tovább olvasomAz Újpest ellen kezd hazai pályán a bajnokságban a Szpari
Az első nagy térségi rangadót máris augusztus elején rendezik a Debrecen ellen, megtudhattuk az első kör menetrendjét a labdarúgó NB I-ben, de a televíziós közvetítések miatt néhány dátum még változhat. A Fradit szeptember második felében fogadjuk.
Tovább olvasom„Én is ugyanolyan nehéz helyzetből jöttem” – Zsiga Melinda kickboxer hátrányos helyzetű fiatalokat inspirált Nyíregyházán
Zsiga Melinda kétszeres világbajnoki bronzérmes kick-boxos nemrégiben Nyíregyházán járt, ahol hátrányos helyzetű fiataloknak tartott motivációs előadást. A sportoló, aki korábban testvérlapunk, a Borsod24 Két Cigány Beszélget című podcast adásában is vendégeskedett, most a diákoknak mesélt, hogy kellő kitartással van kiút a legnehezebb helyzetekből is. Látogatása után nem sokkal Budapesten egy küzdősport-gálán is bizonyította lelki és fizikai erejét, ahol súlyos sérülések ellenére is győzelmet aratott, mindezzel pedig egyfajta társadalmi kiállást is megfogalmazott a nehéz sorsú gyermekek mellett. Mindemellett a látogatás az intézmény részéről is rendkívül pozitív élményként maradt meg, az iskola…
Tovább olvasomÚjra munkába állt a Nyíregyháza Spartacus csapata (VIDEÓVAL)
Meg is kezdte a felkészülést a Szpari Bódog Tamás vezetésével a következő szezonra.
Tovább olvasomNegyedik éve zárva a Jósa András Múzeum — most a jövőjéről egyeztetnek
Szombaton országszerte késő éjszakáig nyitva tartanak a múzeumok, a nyíregyházi Jósa András Múzeumban azonban sötét marad: az ország egyik legrégibb közgyűjteménye negyedik éve zárva. Az intézmény 1868-ig vezeti vissza a történetét — akkor alakult meg Nagykállóban a Szabolcs megyei régészeti egylet —, mai gyűjteményében több mint egymillió tárgyat őriznek, köztük az ország legnagyobb honfoglaláskori leletegyüttesét. 2019-ben elnyerte Az év múzeuma címet; alig három évvel később, 2022 januárjában bezárt egy felújítás miatt, amely azóta sem kezdődött el.
Tovább olvasomKülönleges programok Nyíregyházán az év legrövidebb éjszakáján
Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban. Június 21-én, azaz most vasárnap iskolatörténeti kiállítással, tánccal, csillaglessel és más kísérőprogramokkal színesítik az év legrövidebb éjszakáját Nyíregyházán.
Tovább olvasomA Játék Világnapját ünnepelték a Nyíregyházi Állatparkban
A különleges hétvégi program során a LEGO játékos világa találkozott az állatpark fajmegőrzési küldetésével, így a látogatók egyszerre tanulhattak és szórakozhattak.
Tovább olvasom