Mármint a fővárosi. A Nyíregyháza felől érkező InterCity szerelvények érintenék a Liszt Ferenc reptér állomását, ahol leszállva közvetlenül juthatnának oda egy utazás kezdeti könnyítő lépéseként. Ez azonban még csak tervezet, semmi nincs elfogadva.
A Népszava értesülése szerint március óta nem született döntés a ferihegyi gyorsvasútra kiírt pályázatról. A lapnak a Közlekedési és Beruházási Minisztérium azt közölte: jelenleg még a pályázatok értékelésének előkészítése zajlik, ezért kormánydöntés sem született a beruházás folytatásáról.
Nyíregyházáról is egyszerűbb lenne a repülőtér elérése
A korábbi tervek alapján nem önálló gyorsvasút épülne Budapest és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között, hanem a Kőbánya-Kispest és Monor közötti vasútvonalról ágazna ki egy új pályaszakasz. Ennek köszönhetően a kelet-magyarországi fővonalakon közlekedő vonatok – köztük a Nyíregyházáról induló és oda érkező InterCity-járatok – is megállhatnának a repülőtér alatt kialakítandó új vasútállomáson.
Ez a nyírségi utasok számára azt jelentené, hogy Budapesten már nem kellene átszállniuk vagy külön buszjárattal megközelíteniük a repülőteret, hanem közvetlen vasúti kapcsolat állna rendelkezésükre. További részleteket a Nyiregyhaza.hu cikkéből ismerhetünk meg.
