Váratlanul támadt volt feleségére és annak új párjára a középkorú újfehértói férfi. A nő el tudott menekülni, ám új párja több szúrást is kapott, ez végzetesnek bizonyult. Meg sem próbált elszökni az elkövető.
Tovább olvasomCímke: rendőrség
Már csak kiugrani volt idő, a síneken ragadt a kocsi, a vonat pedig már túl közel ért (videóval)
Annyira közel volt már a szerelvény, hogy esély sem volt lefékezni, nagy erővel a sínekre sodródó és ott maradó autónak csapódott. Néhány másodpercen múlott a tragédia.
Tovább olvasomA törvény határán – Bűnvadászok, félelem és bizalom Szabolcsban
A Bűnvadászok az egyik magát nemzeti, konzervatív patriótaként aposztrofáló, ellenzéki párthoz köthető, civilnek mondott, de politikailag támogatott csoport. Arról vált ismertté Magyarországon, hogy tagjai jellemzően egyenruhát viselő férfiak, akik saját megfogalmazásuk szerint „a törvényen kívüliek ellen” és „a magyar emberek védelmében” lépnek fel.
Tovább olvasomRabosították a főpolgármestert a Pride miatt
Pénteken délelőtt gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Labanc úti épületében a júniusi Budapest Pride megszervezése miatt. A kihallgatás idejére több százan gyűltek össze szolidaritási tüntetésre, ahol a résztvevők “Hajrá Gergő” skandálással fogadták a főpolgármestert, amikor az bő egy óra után kijött az épületből.
Tovább olvasomSzabolcsban razziáznak a vízirendészek, a folyón közlekedőket és a pecásokat vizsgálják tüzetesen
A rendőrökhöz polgárőrök és halőrök is csatlakoztak.
Tovább olvasomIskolába indult két fiatal lány Nyíregyházán, de onnan már nem érkeztek haza, eltűnés miatt keresik őket
Pénteken egy 13 és egy 15 éves gyermek iskolába ment, de haza már nem tértek újra, a rendőrség keresi a két iskolás lányt.
Tovább olvasomMi történt itt? Egy fiatal egyetlen éjszaka alatt tíz autót tört fel Nyíregyházán
A helyi férfi nem válogatott, vitt mindent, amit talált a vállalati parkolóban feltört gépkocsikból. De a fák nem nőttek az égig, beazonosították és elkapták őt.
Tovább olvasomEltűnt egy 44 éves szabolcsi férfi, a rendőrség keresi
A vásárosnaményi férfi jó ideje nem ad magáról életjelet, családja számára is elérhetetlen.
Tovább olvasomEgyetlen hétnyi szigorú vizsgálat Szabolcsban, több mint 1100 szabályszegő közlekedő
A rendőrök az átlagosnál jobban odatették magukat az ellenőrzéseknél megyénkben. Leginkább a biztonsági öv használatának elmulasztása okozta a problémákat, összesen 1109 esetben.
Tovább olvasomElképesztő: újságolvasás közben vezetett az autópályán – videó
Sikerült überelni a telefonálókat, vagy az üzeneteket pötyögőket, egy férfi ugyanis simán olvasta az újságot, miközben az autópályán haladt. A rendőröknek kevésbé tetszett a mutatvány.
Tovább olvasom