Mindkét esetben a buszsofőrnek kellett vészfékeznie, illetve elrántania a kormányt a padkának, hogy ne történjen csattanás. Ám emiatt több súlyos utassérülés történt. Ennyire nem látnak a személyautót vezető sofőrök, vagy ennyire nem érdekli őket a többi közlekedő?
Tovább olvasomCímke: baleset
142-vel száguldott lakott területen belül – kellő visszatartó erő egy 140 ezres bírság?
Hiába volt nem is olyan régen éppen ezen a helyen egy hatalmas halálos baleset, szintén gyorshajtás miatt, vannak, akiket sosem érdekelnek a sebességhatárok. Szolnokon és környékén mi a helyzet ezzel kapcsolatban?
Tovább olvasomHalálos baleset történt a 4-es főút nyírségi szakaszán
A halálos baleset oka egyelőre ismeretlen, de a jelek arra utalnak, hogy a sofőr egy nagyívű kanyar előtt elaludhatott, utána pedig már nem tudta visszanyerni az irányítást a jármű felett, ami rettenetesen összetört. A roncsot látva pedig nemigen voltak esélyei a túlélésre. Ehhez képest az albertirsai ütközés közel sem lett ennyire súlyos.
Tovább olvasomHármas karambol Nyíregyházán
Három jármű is belekeveredett a balesetbe, a vétlen autós kocsija lett totálkáros.
Tovább olvasomBorzalmas halálos baleset Mátészalkán – a busz letarolta a szabálytalanul eléhajtó Suzukit
A piros Suzuki Swift a vezető oldalán hatalmas ütést kapott a busztól, ami szinte letarolta a személyautót. Egy ember életét már nem lehetett megmenteni, a sofőr pedig válságos állapotban került kórházba. A személyautó nem vette figyelembe a STOP-táblát.
Tovább olvasomHármas karambol történt Nyíregyházán
Szerencsére csak az anyagi kár lett jelentős, súlyos sérülés nem történt, csak egy utas sérült könnyebben
Tovább olvasomMétereken múlott, hogy ne kapja telibe az érkező vonat a piroson áthajtó autóst – videó
Vannak szituációk, amiket sosem érthetünk meg igazán. Ha szándékos volt, akkor a mérhetetlen felelőtlenségét, ha pedig ennyi figyelmeztetés ellenére nem vette észre az autós sem a vasúti átjárót, sem a tilos jelzést, sem az érkező vonatot, akkor pedig az alkalmasságát arra, hogy jogosítványa lehessen.
Tovább olvasomNem adta meg az elsőbbséget az autónak a rolleres Nyíregyházán, a kétkerekűn ketten is utaztak
Pedig ez szigorúan tilos. Szabályosan kellene használni az elektromos rollereket, valamint betartani a KRESZ szabályokat.
Tovább olvasomMár rollerre is kell kötelező felelősségbiztosítást kötni, hatalmas különbség az árak között
Valamennyi biztosító, amely ajánl kötelező felelősségbiztosítást (KGFB-t), felkészült a július 16-i rajtra, amikortól már rollerre is kell kötelező felelősségbiztosítást kötni. Ez várhatóan 30-40 ezer rollert érint a Netrisk szerint. A kötelező felelősségbiztosítást nem érdemes kikerülni, részben az alacsony díj, részben pedig az akár többmillió forintos okozott károk miatt. A díjat azonban több tényező is befolyásolhatja, és jelentős különbségek vannak
Tovább olvasomElgázoltak egy szállodaigazgatót Rakamazon
Hétfőn egy lengyel kisteherautó gázolt halálra egy szállodaigazgatót a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamaz belterületén hétfőn. Egy helyi nő a frissmedia.hu beszámolója szerint azt mondta, a környék életveszélyes, ugyanis még zebra sincs, és az önkormányzatnak hiába jeleznek, senki nem tesz semmit. A lap azt írja, a helyszín reggelente valóságos akadálypálya, és nem könnyű átjutni az úttest egyik oldaláról a másikra. Sok esetben a kamionok is szabálytalanul parkolnak, így az is nehezíti az átkelést. Állításuk szerint az említett szállodaigazgató, Gábor is egy út szélén álló kamion elől lépett ki, amikor elütötte a teherautó.…
Tovább olvasom