Fiatalok brutális karambolja a Nyírségben – a sofőr nem állt meg a STOP-táblánál – videó

Huszonéves fiatalok indultak bulizni Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Suzuki sofőrje nem adott elsőbbséget a STOP-táblánál és hatalmas csattanás lett a vége. A gépkocsiban ráadásul a megengedett öt helyett hatan ültek, egy fiatal lányon már nem lehetett segíteni.

Tovább olvasom

Kettős halál az úton: a brutális szabolcsi baleset következtében ketten is életüket vesztették

Hatalmas volt a becsapódás, egy férfi és egy nő hunytak el a hatalmas csattanásnak köszönhetően, az autó rettentően összeroncsolódott, ebből is tudható, mekkora lehetett a sebesség, amivel ütköztek.

Tovább olvasom

Egy esztergomi férfi saját autóját verte szanaszét a nyílt utcán, mert az nem indult be

Ismételten joggal merülhet fel a kérdés bennünk, mégis hova tart ez az ország és ez a világ, ha ilyen megtörténhet? Az Esztergomi Járásbíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen 450 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki késő este, a nyílt utcán szétverte a kocsiját. A férfi idén március 01-jén este tíz óra körüli időben egy esztergomi lakótelepen parkoló tehergépkocsit próbált meg beindítani, de az nem sikerült. Erre mérgében ütötte, rúgta a gépjárművet, egy kalapáccsal többször beleütött az első szélvédőbe, ami szilánkosra tört. Ezután egy alkalommal a kalapáccsal beleütött a jobb…

Tovább olvasom

Olyan autóval okozott halálos balesetet, amelyből hiányzott még az üléssor is

Ennek megfelelően a hátul utazó személy csak a padlólemezre tudott ülni, a balesetkor pedig esélye sem volt a túlélésre. A kocsiban ülő utasa kirepült az autóból, amikor belezuhantak az árokba. A Somogy megyei főügyészség emelt vádat egy harminc éves bün­te­tett elő­éle­tű férfi ellen, aki soha nem ren­del­ke­zett veze­tői enge­déllyel a balesete előtt  mégis tizenöt alkalommal kapott bírságot köz­le­ke­dé­si sza­bály­sér­té­sek miatt. A férfi vásá­rolt egy köz­le­ke­dés­re alkal­mat­lan műsza­ki álla­pot­ban lévő ko­csit, amivel áthajtott a szom­szé­dos faluba, leszedte a rend­szá­mot, majd két isme­rő­sé­vel ita­lo­zott. Ezt követően fel­aján­lot­ta isme­rő­se­i­nek, hogy haza­vi­szi őket. Mint az ügyészség beszámolója írja, a gép­ko­csi­ból még a hátsó…

Tovább olvasom

Busz és gépkocsi csattant a 4-es úton

A baleset Hajdúhadház környékén történt, eddig ismeretlen okból. Egy autóbusz és egy személyautó ütközött össze Hajdúhadház térségében. Közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút, 243. kilométerszelvényében 2021. november 29-én 18 óra 15 perc körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy autóbusz és egy gépkocsi. A balesettel érintett útszakaszon a műszaki mentés és a helyszínelés idejére félpályás útlezárás volt érvényben. Vezessenek fokozott körültekintéssel! (Police.hu)

Tovább olvasom

Két autót is ellopott és mindkettőt összetörte a jászsági férfi

Még közlekedési balesetet is okozott, most már rendőrkézen a vezetéstől egyébként eltiltott férfi. A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki két gépkocsit elvitt a tulajdonosok tudta nélkül, és mindkettőt összetörve hagyta hátra. A Jászfényszarui Rendőrőrsre telefonon tett bejelentést 2021. november 20-án délelőtt egy helyi lakos. A férfi elpanaszolta, hogy épp a háza előtt parkoló gépkocsi utánfutójára pakolta az udvarán lehullott faleveleket, mikor észlelte, hogy egy számára ismeretlen férfi beült az autóba és elhajtott azzal. A rendőrök azonnal a járműszerelvény keresésére indultak. Nem sokkal később bejelentés érkezett a…

Tovább olvasom