A vonat elé lépő 11 éves kislány felépült és megígérte, soha többé nem tesz hasonlót

Folyamatosan és tartósan zaklatták gyakorlatilag mindennel az iskolatársai, ezt egy idő után már nem tudta feldolgozni a kis Vanda és bánatában az érkező vonatszerelvény elé lépett. Súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a gázolást, amiből azóta felépült. Új iskolájában jobban érzi magát. Vanda mindössze 11 évesen döntött úgy, hogy önkezével vet véget az életének. A gyürei kislány szeptember utolsó hétvégéjén sétálni indult az őt nevelő nagyszülei házából. A közeli vasúti pályához sietett. Egy kukoricásban elbújva megvárta a szerelvény érkezését, majd a vonat elé lépett.  A járművezetőnek esélye sem volt a gázolást elkerülnie. A gyermeket mentőhelikopterrel,…

Tovább olvasom

Fékezés nélkül, a zebrán gázolták halálra a kétéves kislány édesanyját

Az ügy ismét felerősítette a korábban is többször parázs vitát arról, hogy mennyire lehetne még jogosítványt adni egy 81 éves sofőrnek. Ez a figyelmetlenség most egy ember életébe került. Az idős férfi sem az előjelző táblákat, sem a villogó sárga fényt nem vette figyelembe. Egy 24 éves nő belehalat a sérüléseibe. A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a 81 éves férfi ellen, aki egy éve elütötte a zebrán áthaladó gyalogosokat. A vád szerint az idős férfi 2021. december 11-én este fél…

Tovább olvasom

Borzalmas: megijedt egy kutyától, ezért lépett hirtelen az úttestre a 11 éves kislány, egy kamion halálra gázolta

Elképesztő értelmetlen halál. Vigyázzunk gyermekeinkre és igyekezzünk hatékonyan elmondani nekik, mi a veszélyek mértéke közti különbség. A hatalmas kamion óriási sebességgel ütötte el a kisgyermeket, akinek esélye sem maradt a túlélésre. Mindezt amiatt, mert megijedt egy kutyától, amely közel ment hozzá. Korábban olvashattunk arról, hogy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt december 2-án 11 óra 48 perckor a 4-es számú főúton, Tuzsér belterületén. Az elsődleges információk szerint egy tehergépkocsi ütött el egy gyalogosan közlekedő gyermeket. Hamarabb véget ért a tanítás A Frissmédia információi szerint a helyi iskolában a megszokottnál korábban befejeződött a…

Tovább olvasom

Gázolt a vonat Abony és Cegléd között

Kedden este a Szolnokról 17:45-kor Kecskemétre elindult személyvonat (7643) Cegléd és Abony között elütött egy embert. A helyszínelés végéig – várhatóan éjszakáig – csak egy vágányon haladhatnak a vonatok ezen a szakaszon, emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vonalon az esti esti vonatok menetideje 20-40, esetenként 40-60 perccel megnövekedhet, közölte a MÁVInform. A vonat a vészfékezés után a 4-es főút vasúti átjárójában állt meg, ezért a közúti forgalmat elterelik. Forgalmi változások: A balesetben érintett személyvonat (7643) a Cegléd-Kecskemét szakaszon is kimarad. A Kecskemétről 19:11-kor induló személyvonat (7628) nem közlekedik. A gázolásban érintett vonat…

Tovább olvasom

Halálos vonatgázolás történt Törökszentmiklóson

Utasokkal teli sebesvonat gázolt el egy embert. Elgázolt egy embert egy vonat Törökszentmiklóson, a Bacsó Béla utcai vasúti átjáróban, számolt be róla a katasztrófavédelem. A balesetnél a város önkormányzati tűzoltói végezték a műszaki mentést. Az egység segített a szerelvény utasainak átszállni egy másik vonatra. A helyszínen voltak a mentők is. A MÁVINFORM azt írta, a balesetben érintett sebesvonat (6105) utasait a helyszínen a katasztrófavédelem segítségével a következő Tokaj IC-re (IC 562) szállították át, ami nagyjából 30 perces késéssel közlekedett tovább a Nyugati pályaudvar felé.

Tovább olvasom

Halálra gázolta a 30 éves, részeg BMW-sofőr a hatéves kislányt

Az eset Németországban történt, ám a vétkes autós magyar. Múlt pénteken a Szászország tartományban található Hartha városában halálra gázolt egy részeg magyar sofőr egy hatéves kislányt – írja a Telex.hu a német Bild cikkére hivatkozva. A kislány a helyszínen meghalt. A hírek szerint a BMW-t vezető 30 éves sofőr este háromnegyed hét előtt pár perccel áttért a szembe sávba, majd a járdára hajtott, ahol elütötte a lányt. Ezután az autó egy villanyoszlopnak és kerítésnek csapódott. A helyi rendőrség beszámolója szerint a férfi megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a tragikus baleset szemtanúinak sikerült feltartóztatnia út.…

Tovább olvasom

Egy 11 éves gyermek lépett a vonat elé Szabolcsban, a hírek szerint szándékosan – videó

Az eddigi információk szerint a kisgyermek tette nem a véletlen műve volt, szándékosan lépett a szerelvény elé. Borzalmas eset, jelenleg sincs még túl az életveszélyen. Vasárnap egy személyvonat gázolt el egy 11 éves gyereket Gyürén. A Tények szerint a kislány a sínek melletti kukoricásban bújt el, majd szándékosan a vonat elé lépett. A kislány a nyílt vonalon lépett a Záhonyból Mátészalkára közlekedő vonat elé. A mozdonyvezetőt nagyon megviselték az események. A 11 éves gyermek életveszélyesen megsérült, a baleset helyszínére mentőhelikopter is érkezett. A kislány több életmentő műtéten is túlesett, a rendőrség nyomozást…

Tovább olvasom

Halálos baleset Pusztamonostornál

Egy személyautó gázolt halálra egy gyalogost a 32-es úton. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 32-es főút 17. kilométerszelvényében, Pusztamonostor külterületén 2022. szeptember 17-én 22 óra 20 perc körül. A rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi közlekedett Jászberény felől Pusztamonostor irányába, mikor haladása során elütött egy gyalogost. A baleset következtében a férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett végezték a baleset helyszínelését. A forgalmat Jászfelsőszentgyörgy és Jászárokszállás irányába terelték.  (Police.hu)

Tovább olvasom

Ezt tegyük, ha az autónk elé ugrik egy szarvas

Idén a korábban beköszöntött hűvös éjszakák miatt hamarabb kezdődött a gímszarvasok násza, amely általában egy hónapig tart. Ilyenkor a nagyvadak sokkal óvatlanabbak és figyelmetlenebbek, mint máskor, emellett napközben is sűrűbben jelennek meg közutak mentén, így nem árt felkészülni a gyakoribb megjelenésükre – tájékoztatott a police.hu. Fontos tudnivaló, hogy nemcsak azokon a helyeken lehet a közutakon a felbukkanásukra számítani, ahol ki van helyezve a vadveszélyt jelző tábla, hanem máshol is. Különösen azokon az útszakaszokon kell óvatosabban vezetni, ahol az út mentén sűrű a bozótos, az aljnövényzet, emiatt nem lehet jól belátni.…

Tovább olvasom

Egy kétéves gyermeket gázoltak halálra Hajdúhadházon

A tragédia első hallásra is szörnyű és felveti a szokásos kérdést, hogyan kerülhetett a kicsi gyermek az úttestre a kereszteződésben. A baleset egy kereszteződésében történt. Halálra gázolt egy kétéves gyereket egy kisteherautó Hajdúhadházon szerda délután – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a Gárdonyi Géza és az Akácfa utca kereszteződésében ütötte el az autó a gyereket, aki olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem lehetett megmenteni. (via Hvg.hu)

Tovább olvasom